4p

Csütörtök délelőtt 1400 forint alá esett az OTP árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén, ráadásul egyelőre nagyon nagy a bizonytalanság. Az általunk megkérdezett elemző szerint a következő egy-két hónap még hasonló hangulatban telhet, aztán majd az első negyedéves eredményekből kiderül, mire lehet képes a magyar bank az idén.


Csütörtök délelőtt újabb 7 százalékot veszített értékéből az OTP a Budapesti Értéktőzsdén, így már 1400 forintot sem értek a papírok. "Jelenleg egyértelműen a hazai események befolyásolják a bankpapírok árfolyamának alakulását. Most nagyon rossz a sajtója Magyarországnak, a külföldi befektetők pedig csak a szalagcímeket látják az újságokban" - kommentálta a fejleményeket az mfor.hu kérdésére Vágó Attila, a Concorde elemzője.

Röpködnek a történelmi dátumok

"Viccesen már csak történelmi eseményekhez szoktuk kötni az OTP-árfolyamot mostanában: a mohácsi csata már megvolt, lassan jöhet a muhi csata. Kellene találni egy olyan eseményt a magyar történelemben, ami pozitív volt, és az talán az OTP-t is megfordíthatná" - érzékeltette a helyzetet Vágó Attila.

A szakember szerint ugyanakkor nem biztos, hogy elmegyünk a Honfoglalásig, mivel már most sem normális, hogy folyamatosan esik az árfolyam.

Csütörtök délelőtt 1385 forinton álltak a bank részvényei a Budapesti Értéktőzsdén, ez 6,86 százalékkal volt alacsonyabb az előző napi záróárfolyamnál. Egyelőre nehéz olyan technikai szintet mondani, ami egyértelműen támaszt jelenthetne hosszabb távon is - ezzel kapcsolatban különböző elemzések láttak napvilágot. A legtöbben azonban úgy vélik, hogy 1250 forint körül lehet a következő lélektani szint.

A KBC Equitas csütörtök reggel megjelent technikai elemzése szerint ha ma sem sikerül 1600 forint felett zárnia a banknak, akkor jöhetnek a három számjegyű árfolyamok. Délelőtt szinte látótávolságban sem volt az 1600, így a KBC elemzése alapján könnyen elképzelhető, hogy mégis csak a Honfoglalás lesz a forduló.

Nagyon rossz a sajtónk

"Egyértelműen szét van shortolva az OTP, jelenleg a Magyarországgal kapcsolatos negatív vélemények mozgatják az árfolyamot. Most nagyon rossz a sajtója hazánknak, és azok a külföldi befektetők, akik messze vannak Budapesttől, csak a pesszimista szalagcímeket látják az újságokban. Ez a negatív hangulat leginkább a forinton és az OTP-n érződik" - vélekedik Vágó Attila.

Ugyanakkor a Concorde elemzője szerint sem normális, hogy folyamatosan esnek a bank részvényei anélkül, hogy lélegzetvételhez jutnának. Szerinte ha a fundamentumok nem tudnak javulni a következő hónapokban, akkor lassan már csak egy komolyabb külső segítségben reménykedhetünk - akár állami, akár uniós szinten.

Nehéz hónapok állnak még előttünk

"Jelenleg szerintem már több van az OTP-ben felfelé, mint lefelé, de a következő egy-két hónap várhatóan még totális bizonytalanságban fog eltelni" - tette hozzá Vágó Attila. Szerinte egyelőre mindenki hiedelmekre, tévhitekre alapoz a bankkal kapcsolatban. Meg kell várni az első negyedéves eredményeket, hogy kiderüljön, mire lehet képes a bank idén.

A múlt héten ismét felerősödtek azok a várakozások, hogy az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tulajdonrészt vesz majd az OTP-ben, sőt maga Csányi Sándor elnök-vezérigazgató is azt nyilatkozta, hogy áprilisban realizálódhat az ügylet. A Concorde elemzője úgy véli, hogy ez mindenképpen pozitív lenne a magyar bank számára, de ezt a hírt már nagy részben "lereagálta" a piac.

Az utóbbi hetekben az árfolyam további zuhanásával párhuzamosan a bank ismét elkezdte vásárolni saját részvényeit a tőzsdén, jelenleg már a papírok több mint 8 százaléka van saját tulajdonában. Elvileg a szabályok szerint 20 százalékig folytathatja a felvásárlást a cég, kérdés, hogy ez szándékában áll-e.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!