2p

129,6 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el az első félévben az OTP, ez 28,1 százalékkal volt több, mint 2007 első hat hónapjában.

Közel 30 százalékkal növelte adózott eredményét az OTP az év első hat hónapjában, különösen a második negyedévben teljesített jól a bank. A június 30-án zárult három hónapban 74,3 milliárd forint volt a társaság eredménye, ami 46,6 százalékkal lett magasabb a tavalyi év hasonló időszakában tapasztaltnál.

Az OTP bevételei több mint 20 százalékkal emelkedtek a második negyedévben a tavalyi évhez képest, 179,9 milliárd forint lett az összes bevétel. Az első félévet vizsgálva 16,8 százalékos bevételnövekedést könyvelhetett el a pénzintézet, 347,2 milliárd forint volt a bevétel.

Az ügyfélhitelek értéke kismértékben csökkent a második negyedévben az előző három hónaphoz képest, a 6163,5 milliárdos összeg viszont 23,6 százalékkal magasabb a tavalyi második negyedéves adatnál. Az ügyfélbetétek közel 5 százalékkal csökkentek az első negyedévhez képest, de 2007 hasonló időszakához képest ebben a mutatóban is javítani tudott az OTP. A nettó kamatbevételek 5,2 százalékkal emelkedtek az első negyedévhez képest, a tavalyimásodik negyedévhez viszonyítva pedig 15,6 százalékos volt a növekedés.

A bank gyorsjelentésében kiemeli, hogy az előző negyedév legfontosabb eseménye a forint erősödése volt, illetve az, hogy az MNB a jelek szerint véget vetett a kamatemelési ciklusnak.

Az OTP főleg a hazai piacon teljesített jól, a legjelentősebb javulás belföldön mutatkozott. Az eredmények láttán a menedzsment megerősítette korábbi eredményvárakozásait: legalább 10 százalékos eredménynövekedést vár a cégvezetés az év végéig 2007-hez képest.

A külföldi leányvállalatok többsége is eredménynövekedést produkált, a szerb leánybank eredménye viszont 87,3 százalékkal csökkent a tavalyi második negyedévhez képest. Jelentős növekedés volt tapasztalható a második negyedévben a stratégiai nyitott devizapozíció eredményében: a tavalyi 1,1 milliárd után most 12,6 milliárd forint volt az eredmény ezen a területen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!