2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Erősödéssel fejezte be a hét első napját a BUX index, mely a záráskor közel másfél százalékkal állt pénteki záróértéke felett. A vezető részvények mindegyike javítani tudott, az OTP délután a miniszterelnök beszédét követően törte át a 6000 forintos lélektani határt.

23 541 ponton fejezte be a hétfői napot a BUX index, ez 1,2 százalékkal volt magasabb a múlt pénteki értéknél. A forgalom átlagos volt, a nap végére majdnem 20 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények kivétel nélkül javítani tudtak, főleg a Mol és az OTP húzták a piacot. A bankpapírok 5990 forintba kerültek a kereskedés végén, ez 1,85 százalékkal volt magasabb a pénteki árfolyamnál, míg a Mol 23 000 forintig kapaszkodott fel, ami 1,77 százalékkal haladta meg a hétvége előtti értéket. Eközben a Magyar Telekom egy forinttal kapaszkodott feljebb, 547 forinton zárt.

Felemás napjuk volt a gyógyszergyártóknak: a Richter 42 350 forintos ára 0,39 százalékkal alacsonyabb volt, mint pénteken, míg az Egis 0,75 százalékos drágulást követően 22 265 forintért cserélt gazdát a piacon.

Kismértékben gyengült viszont a forint a bankközi devizapiacon a kezdeti javulás után. Délután 268,90 forintot kellett adni egy euróért, ami már egy hajszállal magasabb volt a pénteki jegyzésnél. A dollárral szemben 198,25-nél állt a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 206,95 forintba került a nap második felében.

A vezető európai piacokra is optimista hangulat volt jellemző a hét elején: a londoni FTSE a nap második felében 0,88 százalékkal állt pénteki értéke felett, a frankfurti DAX pedig 0,91 százalékos pluszban volt. Régiónkban a varsói WIG 20 0,45 százalékos erősödést mutatott nem sokkal a zárás előtt. A Wall Streeten is felfelé kezdtek a vezető indexek délután, az első pár óra után a Dow 0,7 százalékkal állt pénteki szintje felett, a S&P pedig 0,8 százalékos javulással kezdte a hetet.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!