3p

Egyre nagyobb pozíciót épít ki Soros alapja az esetleges piaci visszaesések kezelésére.

Megduplázta a tétet a Soros Management Fund, és immár 1,3 milliárd dollárt értékben játszik az S&P 500 esetleges zuhanására. A pénteken napvilágot látott adatok szerint az S&P 500-as indexet lekövető ETF-en Sorosék növelték az eladási opciójukat. Ennek értéke 1,3 milliárd dollárra nőtt, ami a legnagyobb pozíciója az alapnak, és a teljes portfólió 11,13 százalékát teszi ki.

Sorosék már a korábbi negyedévekben is az S&P 500-as csökkenésére "készültek", igaz, a második negyedéves tétet a harmadik negyedév végére felére csökkentették, így most ez nőtt vissza. A második negyedéves adatok publikálásánál, amikor is megháromszorozták az eladási opció értékét, a piacok kissé elbizonytalanodtak, de jelentősebb korrekcióra nem került sor.

Az eladási opció egyébként akár egy olyan üzlet is lehet, ahol az alap a kezében lévő érdekeltségek kockázatát csökkenti. Vagyis például úgy gondolkodik az alapkezelő, hogy egy X részvény (Soros alapjának portfóliója szerint ez a Citigroup, a JP Morgan, és a Teva lehet) jobban fog a piacnál teljesíteni, de az egész piacra jellemző kockázatok magasak. Ilyenkor az alapkezelő azt teheti, hogy bevásárol az X részvényekből, majd a piac egészére kiterjedő kockázatot úgy csökkenti, hogy a piacot leginkább lekövető indexet eladja, vagy eladási jogot szerez rá.

Az előbbi egy jóval erősebb pozíció, hiszen ha a piac emelkedik, akkor az veszteséget okoz a tulajdonosának, utóbbi viszont egy opciós díj kifizetése ellenében "csak" jogot ad az értékesítésére. Vagyis korlátozza a kockázatot, hiszen piaci emelkedés (illetve stagnálás) esetén csak az opciós díjat veszítik el, többet nem, esésnél viszont garantált az eredmény. Kivéve persze, ha a visszaesésen elérhető nyereség kisebb az opciós díjnál.  

A Marketwatch összefoglalója szerint Sorosék ez utóbbi eszközt, vagyis az opciót használják. Tehát kevésbé a piacok zuhanására, mint egy esetleg bekövetkező váratlan esemény miatti piaci összeomlás kockázatának kivédésére "rendezkedtek be". Persze az is igaz, hogy az S&P 500-as ETF-en kiépített pozíciójuk nagysága azt mutatja, hogy ennek a váratlan eseménynek a bekövetkezését egyre nagyobb valószínűséggel "árazzák".

Soros egyébként egyre gyakrabban hívja fel a figyelmet, egy Kínából kiinduló pénzügyi összeomlás veszélyére, így a pozíció kiépítése nem feltétlenül jelent meglepetést. Különösen úgy, hogy az S&P 500-as index immár 28 hónapja emelkedik jelentősebb korrekció nélkül.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!