4p

Szerda reggel még mindenki arra számított, hogy az előző napi, 10 százalék feletti szakadás után kicsit korrigál majd az OTP a Budapesti Értéktőzsdén. Ez azonban nem jött be, délelőtt több mint 8 százalékot bukott a papír, így 2000 forint alá esett az árfolyam. Egyelőre az elemzők is csak abban értenek egyet, hogy rövid távon nem várható megnyugvás.

A héten már 25 százalékot esett az OTP árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. A mostani helyzet kísértetiesen hasonlít arra, amit ősszel láthattunk, amikor majdnem megfelezték a papírokat pár nap alatt. Herczenik Ákos, a Raiffeisen részvényelemzője az mfor.hu-nak úgy vélekedett: a helyzet annyiban más, hogy most régiós pánikról van szó, a közép-kelet-európai bankszektor válságát jósolják a nemzetközi szakemberek.

Két és fél nap alatt mínusz 25 százalék

Hétfőn reggel még 2490 forinton indították a napot az OTP-részvények a tőzsdén, szerda délelőtt viszont már 1900 forint alatt volt az árfolyamuk. Mindez azt jelenti, hogy nem egészen két és fél nap alatt közel 25 százalékot zuhant a papírok értéke. Egyelőre senki sem látja a szakadás alját, csak az a biztos, hogy jelenleg nagyon negatív a hangulat. A hétfői közel 6 százalékos esést kedden egy 12,6 százalékos szakadás követte, majd szerdán délelőtt újabb 8,68 százalékkal csökkent az árfolyam.

"Jelenleg nem a fundamentumok, hanem a hangulat mozgatja az árfolyamot, ilyen helyzetben minden részvény spekulatívnak tekinthető" - mondta kérdésünkre Háda Bálint, a Quaestor elemzője. Szerinte a legfontosabb negatív hír az utóbbi napokban az volt, hogy a nemzetközi hitelminősítők arra figyelmeztettek: könnyen leminősítés következhet a régió bankjai számára.

Az OTP eheti teljesítménye


Kedd reggel a Moody's adott ki egy erősen negatív elemzést, mely elsősorban a nyugat-európai bankokat érintette. A hitelminősítő cég szerint főleg azokat a bankokat minősíthetik le, melyeknek jelentős kitettségeik vannak Kelet-Közép-Európában. Elsősorban az osztrák bankokat, a Raiffeisent és az Erstét emelték ki a szakemberek. Azóta már egy másik nagy minősítő cég, a Standard & Poor's is hasonló véleményt fogalmazott meg.

"A jelenlegi pánik az OTP piacán más jellegű lehet, mint tavaly ősszel, mivel most elsősorban nem Magyarország-specifikus dologról, hanem régiós problémáról van szó" - vélekedik Herczenik Ákos, a Raiffeisen részvényelemzője. Most elsősorban a régióval kapcsolatos fokozódó aggodalmak és a devizák gyengülése húzza vissza az árfolyamot - tette hozzá. A szakember szerint elképzelhető, hogy a jelenlegi szinteken már jelentős pozíciólikvidálások vannak az OTP-ben, ez hajtja le tovább az árat, de ez csak feltételezés.

A nyugat-európai piacokat jelenleg kivárás jellemzi, a befektetők többsége arra vár, mit fog mondani szerda délután az amerikai elnök - tette hozzá a Raiffeisen szakembere. Szerinte azonban ezek a bejelentések sem hozhatnak jelentős optimizmust, ugyanis a gazdaságélénkítő intézkedések többsége már ismert. "Rövid távon nem lehet jelentős megnyugvásra számítani" - vélekedik Herczenik Ákos.

Nem látni az alját

Háda Bálint szerint a mostani helyzetben nem érdemes fundamentális alapon számolni a lehetséges minimumot az árfolyamban. "A technikailag fontos szint 1680-1700 körül lehet az OTP számára" - vázolta fel a helyzetet a Quaestor elemzője. Hozzátette: ha nem lenne ekkora kockázatkerülés a piacon, hanem csak egyszerűen recesszió lenne, akkor 4000-6000 forint között lehetne az OTP reális árfolyama.

"Nem lehet olyan szintet meghatározni, ahol már tömegesen megjelennének a vevők, jelenleg nincs alja az árfolyamnak" - emelte ki Herczenik Ákos. Szerinte most nem csak hazai, hanem régiós érdek is, hogy megoldódjanak a problémák. Ha ez megtörténik, akkor lényegesen többet érhetnek az OTP-részvények, mint most.


Nem látszik, hogy az OTP be akarna állni a részvény alá

Kedden az OTP is vett 50 ezer darab saját részvényt 2055 forintos átlagáron - jelentette be a bank közleményben szerda reggel. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy megpróbálta tompítani a zuhanást, a másik lehetséges ok pedig, hogy most kíván olcsón bevásárolni.

"Elképzelhető, hogy egyszerűen csak menetrend szerinti tranzakcióról volt szó. Eddig nem látszott, hogy az OTP meg kívánná akadályozni az árfolyam zuhanását, de nem is biztos, hogy érdemes szembemenni a piaccal" - vélekedik ezzel kapcsolatban Háda Bálint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!