2p

Ez meglepően alacsony csökkenés a három hónappal korábbi, 3,7 százalékos prognózisához képest, viszont optimista annak fényében, hogy a Pénzügyminisztérium a recessziót (-0,3 százalék) sem zárja ki.

A jegybank csütörtökön megjelenő legfrissebb inflációs jelentéséből arra lehet következtetni, hogy a visszaesés csak átmeneti lesz, miután 2021-re már 4-4,8 százalékos növekedést vár a hazai gazdaságtól (szemben a legutóbbi, tavaly decemberi 3,5 százalékos előrejelzésével), a 2022-es, 3,5 százalékos prognózisán viszont nem változtatott.

Inflációs előrejelzésén viszont rontott az MNB. Erre az évre 2,6-2,8 százalékos átlagos pénzromlást vár (szemben a három hónappal korábbi 3,5 százalékossal), 2021-re viszont enyhén magasabbat, 3,3 százalék helyett 3,4-3,5 százalékot, csak a 2022-es 3 százalékos prognózisához nem nyúlt.

A jelentés előrejelzéseinek elkészítésekor a 2020. március 19-éig rendelkezésre álló információkat vette figyelembe az MNB. Előrejelzései endogén kamatpálya feltételezése mellett készültek.

A koronavírus-járvány következtében a gazdasági kilátások a korábbiaknál nagyságrendileg bizonytalanabbá váltak, ahol a feltételek napról napra változnak. A kialakult helyzet miatt átmenetileg szakított az MNB azzal a gyakorlattal, hogy egy kitüntetett alappálya köré építi a prognózisát. Jelenlegi előrejelzése minden változó esetében egy tartományt ad meg, amit két egymással egyenrangú pálya alapján határoztunk meg. Hangsúlyozzák, hogy az alappályái mögötti információs bázis lezárásának időpontja 2020. március 19. A járvány miatt megnövekedett bizonytalanság miatt alappályája mellett a Monetáris Tanács által megszavazott alternatív forgatókönyveket is bemutatja - olvasható a jegybank közleményében.

A Monetáris Tanács döntésének hátteréről és prognózisa motívumairól Nagy Márton MNB-alelnök 15:30 órakor kezdődő sajtótájékoztatóján számol be.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!