Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Csabai Károly Csabai Károly

Ennek közlésére kérték lapunkat a kedden megjelent cikkünk kapcsán.

Mint azt megírtuk, az Est Media Vagyonkezelő Nyrt.-ben két új nagybefektető – Antal Kadosa Adorján és Barna Zsolt – szerzett fejenként 10-10 százalékos részesedést november második felében, két lépésben. Tőzsdei közleményben kijelentve, hogy összehangoltan járnak el, ezért a befolyásuk együtt kezelendő, ami tehát ezek szerint már 20 százalék. Jelenleg kizárólag ők rendelkeznek az Est Mediában 5 százalék feletti – azaz bejelentésköteles – tulajdoni hányaddal.

Mészáros LőrincMészáros Lőrinc

Az új tulajdonosok közül Antal Kadosát a sajtó eddig Mészáros Lőrinchez kötődő személyként kezelte. Az Index.hu cikke egyenesen Mészáros jolly jokerének nevezte, annak kapcsán, hogy „a jogász és közbeszerzési szakember nagyon fontos szereplő a Mészáros-birodalomban”, aki csupán azért nem vállal már hivatalosan céges tisztségeket, mert azok nem férnének össze a jogi és közbeszerzési feladataival. Forrásaink szerint azonban ennek az oka nem az ügyvédi összeférhetetlenségben keresendő, de hogy miben, arról megoszlanak a vélemények.

Barna Zsolt inkább Csányi Sándor bizalmasának számít, ami nem csoda, lévén, hogy 2018 szeptemberétől ő az OTP Bank általános vezérigazgató-helyettese. A főnökéhez fűződő szálat erősebbnek tartják a piacon, mint azt, hogy Barna állítólag Mészárossal is jó kapcsolatokat ápol

Antal Kadosa és Barna 2017 februárjában együtt került be a TV2-t üzemeltető részvénytársaság igazgatóságába (it). Akkor a TV2 tulajdonosa még Andy Vajna cége volt, majd az az ő idén januári halálát követően Mészáros jó barátja, Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója érdekeltségébe került. Akkor már Antal Kadosa nem volt it-tag, mivel 2018 októberében távozott a testületből, Barna azonban ma is erősíti azt.

„Antal Kadosa Adorján 2018. májusa óta a Mészáros Csoporthoz tartozó egyetlen gazdasági társaságban sem tölt be vezető tisztségviselői pozíciót. Barna Zsolt ugyan valóban a TV2 Média Csoport Zrt. igazgatósági tagja, ugyanakkor a társaság nem a Mészáros Csoport része” – közölte lapunkkal a Mészáros Csoport. Hozzátéve: mindezek alapján kijelenthető, hogy „Mészáros Lőrincnek nincs köze az Est Media-hoz”.

Ennek következtében azt az értesülésünket sem erősítették meg, miszerint a 4iG-val való függetlenedése okán Jászai Gellértre megorrolt Mészáros saját IT-biznisz építésébe kezdett, s e célból indította el bizalmi emberén, Antal Kadosán keresztül az Est Media és az annak bőrébe legkésőbb december 20-áig bújó Delta Systems megszerzését. S a 24.hu forrásai szerint is megalapozatlan a tőzsdei cég összekötése Mészárossal.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény szerinti összefonódás-bejelentés alapján szerdán kiállított hatósági bizonyítványával igazolta, hogy a Deltagroup Holding Zrt. és az Est Media Nyrt. 2019. július 30-án bejelentett tranzakciója kapcsán vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény nem áll fenn. Ez azt jelenti, hogy a GVH – amely a gazdaság szempontjából lényeges vállalatfelvásárlásokat versenyfelügyeleti ellenőrzés alá vonhatja – az eljárás eredményeként a Deltagroup Holding és az Est Media ügyletét tudomásul vette. Ezzel újabb feltétele teljesült annak a tranzakciónak, melynek keretében az Est Media megvásárolja a Delta Systems Kft.-t.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 372 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.