Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	
Csabai Károly Csabai Károly

Összesen 28,4 milliárd forint értékben vont be forrást a mai kötvényaukción.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent tájékoztatás szerint a Mol Nyrt. ma sikeres kötvényaukciót tartott intézményi befektetők részére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett növekedési kötvényprogram keretein belül.

A kötvények zártkörűen kerülnek forgalomba, 28,4 milliárd forintos összértékben, futamidejük 10 év, kamatuk évi 2 százalék, a hozamuk pedig 1,9055 százalék. A Mol a kötvényeket a Budapesti Értéktőzsde által működtetett Xbond multilaterális kereskedési rendszerbe szándékozik regisztrálni. A tranzakció lezárásával a Mol rendkívűl versenyképes finanszírozási kondíciókkal jutott forráshoz - olvasharó a közleményben.

A Mollal együtt már 17 társaság jelezte, hogy növekedési kötvényt bocsát ki. Egy sorozatnak az MNB maximum 70 százalékát vásárolhatja, de legfeljebb 20 milliárd forintnyit egy vállalattól, illetve vállalatcsoporttól.

A növekedési kötvényprogramba bejelentkezettek közül eddig megismert kibocsátók

Cég neve

Tervezett kibocsátás (milliárd forintban)

Cordia

40,0

4iG

30,0*

Mol 28,6

Opus Global

28,6

Baromfi-Coop 28,5

Market Építő

20,0

Pannonia Bio

15,0

Alteo

9,3

Masterplast

6,0

Proform

5,0

AutoWallis 3,0

Bonafarm Csoport

n.a.

Duna Aszfalt

n.a.

Pick Szeged

n.a.

Tigáz n.a.

Unix Auto

n.a.

Wingholding

n.a.

*Még nem kapott hitelminősítést. Rövidítés: n.a.=nincs adat. Forrás: Scope Ratings GmbH, MNB, Mfor-Privátbankár gyűjtés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.