3p

A 2019-es szintnél ugyan lassabb lehet idén a magyar gazdaság növekedése, de az így is jócskán meghaladja majd az uniós átlagot, vélik az Equilor szekértői.

A magyar gazdaság a tavalyi, dinamikus bővülés után lassabb fokozatba kapcsolhat, de növekedése még így is jelentősen meghaladhatja az eurózónáét és a régiós országokét az Equilor Befektetési Zrt. 2020-as gazdasági kilátásait összefoglaló elemzése szerint. A GDP-növekedés 3,8 százalékos lehet idén, melyben továbbra is komoly szerepet kaphat a belső fogyasztás, illetve a hazai beruházások és az export. A reálbérek emelkedése a korábbi években tapasztaltaknál visszafogottabb ütemű lehet, a lakossági fogyasztás továbbra is erőteljes tényező maradhat, míg a beruházások és az export volumene a tavalyinál kisebb mértékben emelkedhet.

Az infláció a jegybank célszintje felett, de még a toleranciasávon belül alakulhat: Török Lajos, az Equilor vezető elemzőjének várakozása szerint az éves, átlagos infláció 3,4 százalékos lehet, a maginfláció ugyanakkor megközelítheti a 4 százalékot, míg a jegybank által kiemelten figyelt, adószűrt maginflációs mutató 3,5-3,6 között alakulhat. Amennyiben az amerikai-iráni konfliktus eszkalálódik, az akár olajár-sokkot is okozhat, illetve a forint a vártnál nagyobb mértékű gyengülése felfelé mutató kockázatként jelentkezik az inflációs folyamatokat tekintve. A munkaerőpiaci folyamatok továbbra is kedvezőek, de a munkanélküliségi ráta további csökkenésére már nem lehet számítani: a foglalkoztatottak száma tetőzhet, a munkaerőhiány továbbra is problémát jelenthet a vállalati szektorban.

Az Equilor vezető elemzője szerint az MNB idén nem mozdul el érdemben a laza monetáris álláspontról, legkorábban 2021-ben várható szigorítás, elsőként a nemkonvencionális eszközök részleges visszavonásával, mely a forint többletlikviditását csökkentené fokozatosan. A betéti kamatszint, majd az alapkamat emelésére csak ezt követően kerülhet sor. A hazai monetáris politika alakulása nagyban függ az amerikai jegybank és az Európai Központi Bank lépéseitől, de a jelenlegi folyamatok alapján sem a tengerentúlon, sem az eurózónában nem lehet szigorításra számítani. Az euró-forint árfolyama tartósan a 330-340-es sávban mozoghat, és nem lehet kizárni, hogy hosszabb-rövidebb időre a 340-es szint fölé kerül a jegyzés.

A nemzetközi porondon a legmeghatározóbb az amerikai elnökválasztás, az amerikai-kínai kereskedelmi háború és a közel-keleti geopolitikai helyzet fejleményei lehetnek, melyek a hazai folyamatokra is hathatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!