1p

A közfoglalkoztatási program átalakítását sürgeti a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Jól jött Orbán Viktoréknak, hogy a sokszor mélyszegénységben élő településeken sokan csak a közmunkában látják az esélyt a túlélésre, akkor is, ha rosszul keresnek - mondta Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a Hír TV műsorában.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A közmunkások területén még nagyobb a probléma, hiszen ők egy teljesen másodlagos státuszban vannak, hiszen rájuk a munka törvénykönyv egyes rendelkezései sem vonatkoznak, például a szabadság, egyéb ilyen rendelkezések, a bérük sem, ami nem minimálbér, hanem jóval alatta van. Mi ezt folyamatosan napirenden tartjuk egyébként, hogy a közfoglalkoztatottak bére érje el legalább a minimálbér szintjét. Ez a mai közfoglalkoztatási rendszer teljesen elhibázott. Ez inkább gátja ma már a munkaerő piacnak és a gazdasági növekedésnek, mint a segítője lenne. Nem tölti be ma azt a funkciót, amire ez hivatott, hogy a tartós munkanélküliségből egy hidat képezzen az elsődleges munkaerőpiacra – mondta Kordás.

A közmunkások keresete napi 8 órás foglalkoztatásban bruttó 81 500 forint, a teljes munkaidős szakmunkásoké pedig bruttó 106 555 forint.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!