A szerda este megjelent Magyar Közlöny egy bejegyzése szerint jövő évtől több pénzt kapnak a katonák.
A rendelkezés azt írja, a honvédek illetményéről és illetményjellegű juttatásairól szóló 2015-ös rendelet egy szövegrészében pöccintik följebb az egyik számot. A szóban forgó, régi rendelet kérdéses része a honvédelmi szervezetek kiegészítő illetményéről szól, a következőképp:
"Az állomány tagja havonta a részére járó alapilletmény, honvédelmi szolgálati díj, rendszeres illetménypótlék, valamint a munkaerőpiaci kiegészítő illetmény együttes összege 10 százalékának megfelelő összegre jogosult honvédelmi szervezetek kiegészítő illetménye címén."
A fenti mondatban a 10 százalékot cserélték most ki 21 százalékra. A módosító rendelkezést Benkő Tibor honvédelmi miniszter írta alá, 2022. január elsejétől hatályos.
Orbán Viktor szerdán arról posztolt, hogy 10 százalékkal emelik a katonák fizetését. Erről is megjelent a rendelet szerda este, mely szerint
"A kormány egyetért a hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák 2022. január 1-jétől történő átlagosan 10 százalékos
illetményfejlesztésével és az ehhez szükséges költségvetési többletforrás biztosításával."
Ezt már maga a miniszterelnök szignózta. Orbán a béremelés érdekében kiadta az utasítást is, hogy a jövő évi központi költségvetésben 15,3 milliárd forintot kell átmozgatni a Honvédelmi Minisztérium javára. 2023-tól pedig "többletforrás szintrehozásként" az adott évi költségvetés tervezésekor még közel 1,4 milliárdot kell biztosítani a béremelésre.