A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,54 százalékkal, 2053 ponttal emelkedve 135 725,68 ponton fejezte be a hetet.
A részvénypiac összforgalma 101,932 milliárd forintra csökkent az előző heti 121,467 milliárd forintról, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.
A kereskedés változóan alakult, a BUX a hét első felében a kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt gyengébben teljesített, csütörtökön a korábbi napok esését korrigálta az index, és pénteken jó hangulatban, jelentős erősödéssel zárta a hetet.
Heti összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt. a részvénykereskedést befolyásoló események közül kiemelte, hogy a Mol és a Gazprom nagy vonalakban már megállapodott az orosz társaságnak a szerbiai NIS vállalatban levő részesedése megvásárlásáról, és jelenleg véglegesítik a feltételeket. A szerb energiaügyi miniszter csütörtökön közölte, hogy Szerbia növelni fogja saját részesedését a NIS-ben, és a stratégiai döntéshozatalra is befolyása lesz, amennyiben a Mol megszerzi a vállalat orosz tulajdonrészét. A Mol vállalja, hogy a pancsovai finomítót magas kapacitással működteti.
A heti makrogazdasági hírek közül kiemelték, hogy kellemes meglepetést okozott a májusi infláció, amely havi alapon nem változott, éves bázison pedig 1,8 százalékkal emelkedett. A fogyasztói árindex így december óta a jegybanki toleranciasáv alatt, 2 százalék körül vagy az alatt mozog – írták.
Céláremelés érkezett a Magyar Telekom és a Richter részvényeire. A távközlési papír 12 havi célárát az MBH Bank 2047 forintról 2384 forintra emelte, semleges ajánlat mellett. A Jefferies 15 095 forintról 14 759 forintra csökkentette a Richter célárfolyamát, az ajánlás változatlanul vétel.
A héten a legnagyobb mértékben az OTP erősödött, árfolyama 4,22 százalékkal emelkedve 42 490 forinton zárt, 64,9 milliárd forintos forgalomban.
A Magyar Telekom papírjainak értéke 3,64 százalékkal 2730 forintra nőtt 9,2 milliárd forintos heti forgalomban.
A Richter 0,1 százalékkal 11 930 forintra emelkedett, 11,4 milliárd forintos heti forgalomban.
A Mol részvényei a héten 2,1 százalékkal 3826 forintra esett 13,3 milliárd forintos forgalomban.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,57 százalékkal csökkenve 9262,76 ponton zárt pénteken.
További friss árfolyamokat itt találhat, laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Privátbankár elemzéseit pedig a témában itt olvashatja.
(MTI)


