5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

De a Divatcsarnok Projekt Zrt. 2019-es évéről szóló beszámolót csak 2021 elején teszik közzé, személyes okokból.

Nagy meglepetést keltett Lázár János volt miniszter, jelenleg miniszterelnöki biztos, amikor a 2018-as évről szóló vagyonnyilatkozatában más érdekeltségek mellett a Divatcsarnok Projekt Zrt.-t (DP) is feltüntette, jelezve, hogy abban 10 százalékos tulajdonrésze van. Addig inkább szűkebb pátriája, Hódmezővásárhely környéki társaságokról lehetett tudni, amelyekben tulajdonosként volt jelen, a főváros addig kimaradt az érdekzónájából.

Lázár János (Forrás: Facebook)
Lázár János (Forrás: Facebook)

Mint a neve is mutatja, a DP az egykor volt Divatcsarnok épületének megszerzésére jött létre még 2016-ban. Az alapítókhoz 2018 tavaszán csatlakozott Lázár János, aki addigra kivált a szűken vett kormányzati munkából, megválva miniszteri megbizatásától.

A közismerten jó német kapcsolati tőkével rendelkező Lázárt ezen ismeretség segítette hozzá a DP-beli szerepvállaláshoz, ám eddig nem volt gyümölcsöző a befektetés. Amióta Lázár bent van a cégben, nem sikerült profitot elérniük. Erről konkrét információ egyelőre csak a 2018-as évről áll rendelkezésre, akkor - 97,4 milliárd forint volt a társaság adózott eredmény.

A 2019-es esztendőről azonban a mai napig nem lelni a beszámolót, holott ennek leadási határideje idén szeptember végén lejárt. Ez is egy meghosszabbított határidő volt, hiszen normál esetben május végéig kell leadniuk a cégeknek a beszámolót, de tekintettel a járványhelyzetre idén a kormány meghosszabbította a határnapot.

Azonban a DP ezt követően sem nyújtotta be a dokumentumait, ennek sem az Igazságügyi Minisztérium által üzemeltetett, sem más cégnyilvántartásokban nincs nyoma. Márpedig a határidő elmulasztását a törvény szankcionálja, akár kényszertörlésig jutva.

Ezért közvetlenül Lázár Jánoshoz fordultunk felvilágosításért, hogy mi az oka a késésnek, megvan-e még a tulajdoni hányada a cégben, és milyen eredménnyel zárták 2019-et.. Meg is kaptuk a választ, de nem a biztostól, hanem egy másik, szintén ingatlanforgalmazással foglalkozó cég képviselőjének közbeiktatásával, erre később visszatérünk.

Nézzük akkor a kérdéseinkre adott válaszokat:

Időben leadták a beszámolót, vagy ha nem, mi az oka a késlekedésnek?

Még nem tettük közzé a beszámolót, ennek oka személyes, így nem nyilvános. A közzététel 2021. január 7-ig meg fog történni.

Mekkora adózott eredménnyel zárta a 2019-es évet a Divatcsarnok Projekt Zrt.?

A Társaság 2019. évben is veszteséges volt, ennek alapvető oka az EUR árfolyamok kedvezőtlen alakulása miatti Számviteli tv. alapján kötelezően elszámolt nem realizált árfolyam veszteség.

Lázár Jánosnak változatlanul megvan a 10 százalékos részesedése a Zrt.-ben?

A részesedése a Társaságban az utolsó közlés óta nem változott.

A válaszokból tehát megtudtuk, hogy Lázár Jánosnak változatlanul 10 százalékos részesedése van a DP-ben, valamint azt is, hogy a cég tavaly veszteséges volt, de ennek nem az üzemi működés volt az oka, hanem a pénzügyi számviteli elszámolás. Végül, de nem utolsósorban azt, hogy a 2019-es évről szóló beszámolót csak 2021 legelején fogják közzétenni. Arra nem tér ki a válasz, hogy esetleg a naptáritól eltér a DP üzleti éve, ami magyarázattal szolgálhatna a szokatlan időpontra, mindenesetre a megelőző két évben rendes naptári év szerint működött a cég.

Bár a DP számai nem ismertek még - azokról csak annyit tudni a tájékoztatás szerint, hogy tavaly is veszteségesek voltak - egy kapcsolódó társaság számai azonban már nyilvánosak. A P52 Projekt Kft.-ről van szó, amelyben a DP a tulajdonos. A P52-t egy zavaros ingatlanügyettel összefüggésben emlegették a sajtóban - más lapok mellett a 24.hu -, a lényeg, hogy egy utcaképi védettséget élvező épületet áldoztak be más célú ingatlan felépítése érdekében a Paulay Ede utcában.

Ha a DP el volt átkozva az elmúlt két évben az üzleti életben, akkor ez a megállapítás duplán érvényes lehet a P52-re, mivel ez a társaság zsinórban négy éve veszteséges, legutóbb 2015-ben tudtak pozitív eredményt felmutatni. Ők rendben leadták a tavalyi beszámolójukat, abban 55,8 millió forintos veszteséget tüntettek fel. az egy évvel korábbi 43,8 milliós bukó után.

Érdemes egy szó erejéig visszatérni a DP-re, megnézni, hogy kik az üzlettársai Lázár Jánosnak. A dokumentumokban Max Turnauer van feltüntetve tulajdonosként, akit a hírekben az egyik leggazdagabb bécsi polgárként szoktak jellemezni. A képviseletre jogosultak között van Hans Herzog, Florian Goess és Habsburg-Lotharingiai Mihály Kálmán, aki - mint a neve is jelzi - az egykor uralkodó dinasztia, a Habsburg-család tagja. Lázár János a maga 10 százaléknyi részesedésével nincs feltüntetve a nyilvánosan elérhető internetes adatbázisokban.

Mint a cikkünkben felhívtuk a figyelmet, a válasz egy olyan úton jutott el hozzánk, amelyben a GLD Invest Group e-mail címe is felbukkant. A cégnyilvántartásokban hasonló néven a GDL Invest Ingatlanforgalmazó- és Építtető Kft.-t találtuk, melynek anyacége a GLD Holding GMBH. A GLD-csoport magyarországi irodaipiaci fejlesztése a South Buda Business Park, a XI. kerületben, a Hengermalom út és a Budafoki út kereszteződésében, amint arról a cég honlapja beszámol. A cégadatok alapján közvetlen kapcsolatot nem találtunk a DP és a GLD között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!