2p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		
mfor.hu

Óriási eséssel reagált a piac a Continental vállalat mai bejelentésére.

Ritkán látható zuhanással reagált a részvénypiac a Continental szerdán közzétett előrejelzésére. Ahogy arról az mfor.hu is beszámolt a vállalat menedzsmentje lefele módosította a társaság eredménykilátásait.

A harmadik és negyedik negyedévi kilátásokat egyaránt terhelő forgalomcsökkenés és nyersanyagár-emelkedés miatt az idén már másodszor csökkentette éves eredmény előrejelzését a Continental AG abroncsgyártó és autóiparialkatrész-beszállító konszern. A Continental éves bevételi előrejelzését 47 milliárd euróról 46 milliárd euróra csökkentette, bevételarányos jövedelmezőségét pedig 10 százalékról 9 százalékra fogta vissza.

A társaság részévnyei a hír hatására érzékeny veszteséget szenvedtek, hiszen közel 14 százalékkal csökkent az árfolyam. A tőzsdén a nyár elején még 220 euró körül forgó papírok júniusban már elszenvedtek egy 10 százalék körüli lejtmenetet, most viszont egy nap alatt jött össze ennél is nagyobb veszteség. A kedden 185,3 eurón záró részvények szerán 160 euró alá is becsúsztak.

Noha a magyar piacon a legnagyobb részévnyek, az úgynevezett blue chipek csak nagyon ritkán mozdulnak el ilyen erőteljesen, a német piacon néhány hete is láttunk hasonló kilengést. Akkor a Bayer részvényei estek 10 százalékot meghaladó mértékben. A vegyipari óriást akkor azért büntették a befektetők, mert az általuk korábban felvásárolt Monsantot egy amerikai bíróság óriási összegű kártérítésre ítélte. A döntést az indokolta, hogy a bíróság szerint a Monsanto Roundup nevű gyomírtója rákot okozott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.