3p

A Hold Alapkezelő társalapítója, felügyelőbizottságának elnöke augusztus 21-én, szerdán 15 óra 30-kor lesz a vendégünk. Akinek ugyanakkor nemcsak a pénz- és tőkepiaci folyamatokról kérjük ki a véleményét, hanem az azokat befolyásoló makrogazdasági fejleményekről és kilátásokról, köztük is például arról, várható-e recesszió az USA-ban, majd persze annak nyomán a világ többi részén. S mivel Szabó László „civilben” talajkímélő ökogazdálkodó és bivalytenyésztő, a hazai agrárgazdaság ügyes-bajos dolgait is körbejárhatjuk vele. Az élő beszélgetésre ingyenesen lehet regisztrálni, majd azt online követni és kérdéseket feltenni.

Az augusztus 21-én, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Nagy riadalmat keltett augusztus elején, amikor a tőzsdék két nap alatt viszonylag hosszabb ideje szokatlan mértékű hátraarcot hajtottak végre. Különösen a japán Nikkei index 12 százalék feletti zuhanása volt rémisztő. 

Bár ezt követően magukhoz tértek a piacok és – ahogy az lenni szokott – pozitív korrekciót végrehajtva csaknem teljesen ledolgozták a veszteségüket, azért mindenkiben dolgozik a kisördög: csak nem egy újabb tőzsdeválság előszelét tapasztalhattuk? Különösen, hogy a legutóbbi amerikai munkaerőpiaci adatok láttán sokan már recessziót vizionálnak – e félelem is belejátszhatott az augusztus eleji nagy esésbe.

Ilyen helyzetben fogós kérdés, mit léphetnek a központi bankok, jelesül az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed? Amelytől korábban több kamatvágást is várt a piac, az elemzők és a befektetők, de az utóbbi hetekben már csak egy monetáris lazítást tartottak elképzelhetőnek. Vajon a recesszió réme változtathat-e ezen? Az alacsonyabb kamatok ugyanis vonzóbbá tehetik a hiteleket, azok felvételére buzdíhatják a vállalatokat és a lakosságot, akik aztán a pluszforrást beruházva, illetve fogyasztásra költve hozzájárulhatnak a gazdaság felpörgéséhez.

Szabó László augusztus 21-én, szerdán 15 óra 30-kor lesz a Klasszis Klub vendége
Szabó László augusztus 21-én, szerdán 15 óra 30-kor lesz a Klasszis Klub vendége
Fotó: Hold Alapkezelő

S mi a helyzet Magyarországon? Ahol mindenkit meglepett, hogy még a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kimutatott reálbér-növekedés sem tudta fokozni a kiskereskedelmi forgalmat. Miközben az infláció júliusban éves csúcsára hágott, a forint euróval szembeni árfolyama pedig viszonylag hosszabb idő után ismét ott toporog a 400-as szintnél. Ott is marad vagy a lélektani határt áthágva ismét elszállhat? Mint tette azt 2022 őszén, amikor fizetőeszközünk egészen 435-ig gyengült. 

Erről és még sok minden másról is szó lehet terveink szerint a következő Klasszis Klubban vendégünkkel, Szabó Lászlóval, a Hold Alapkezelő társalapítójával, felügyelőbizottsági elnökével. Például arról, a hazai agrárium mennyire járulhat hozzá a kormány 4-ről már csak 2,5 százalékosra leszállított GDP-növekedési céljai teljesüléséhez? Lévén, hogy vendégünk maga is gyakorló agrárgazda, talajkímélő ökogazdálkodó és bivalytenyésztő.

A szokás szerint ezúttal is egyórásra tervezett beszélgetés során azonban nemcsak mi tesszük fel kérdéseinket, erre olvasóinknak, nézőinknek is lesz lehetőségük. Az adás alatt chaten, valamint előzetesen, a [email protected] címre is elküldhetik kérdéseiket.

Az augusztus 21-én, szerdán 15:30-kor kezdődő rendezvényünk teljesen ingyenes, csupán egy regisztráció szükséges hozzá, melyet az alábbi linken tehetnek meg:

Regisztráljon most! >>> 

Beszámolók a korábbi Klasszis Klub rendezvényeinkről:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!