9p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hyun Ho Sohn, a Fidelity globális technológiával foglalkozó portfóliómenedzsere összegyűjtötte a tapasztalatait és benyomásait a legnagyobb amerikai techcégeknél tett éves látogatásait és találkozóit követően. 2020 mindenképpen rendhagyó volt, hiszen a pandémiás helyzet miatt a Fidelity csak virtuálisan jutott el a cégekhez. A techcégeknek kasszasikert hozó tavalyi év után az üzleti várakozások alapvetően pozitívak, sok cég számol azzal, hogy a megnövekedett digitalizációs igényekből jelentősen profitálhat, amely a szektor bevételeit hosszútávon fenntarthatja.

Hyun Ho kinevezése óta az FF Global Technology alap a költségek levonása után számított nettó 22,9 százalékos  hozamot ért el, szemben az MSCI ACWI IT (N) index 22,2 százalékos hozamával.

Az erős háttér továbbra is megvan

November végén a Fidelity globális technológiai szektorral foglalkozó csapata öt napon keresztül virtuális találkozókat szervezett mintegy 36 vezető techcéggel. A túra csakúgy mint minden évben, 2020-ban is jó támpontot adott a szakembereknek az ágazati trendek és várakozások, valamint az egyes cégeken belüli események felméréshez. "Annak ellenére, hogy virtuális formában zajlottak az események, lenyűgözőnek találtam a vállalatokkal kapcsolatos információkhoz való hozzáférés szintjét – ez talán még felül is múlta a korábbi években tapasztaltakat, köszönhetően a videókonferenciák által lehetővé tett rugalmasságnak" - írta Hyun Ho Sohn. 

A vezető menedzserek közt, akikkel találkoztak, alapvetően jó hangulat tapasztalható. A technológia kulcsfontosságúvá vált idén a távmunka és az internetes kereskedelem tekintetében. A COVID-on túli időket tekintve az ágazati bevételeket erősen támogatja a COVID által felgyorsított digitalizáció valamint azok az IT-fejlesztések a cégeknél, amelyeket a pandémia miatt el kellett halasztani, de hosszútávon továbbra is szerepelnek a cégek tervei között.

"A virtuális bejárás megerősítette a hitemet az olyan hosszútávú lehetőségekben, mint az elektromos járművek adoptálása a mindennapokba, az 5G bevezetése, az ipari automatizáció és a dolgok internete"

- írja a szakember.

Ahogy szépen lassan eljutunk egy koronavírus utáni világba, a bottom-up tőzsdei megközelítés egyre fontosabbá válik, mivel a hírek és a benyomások kevésbé fogják befolyásolni a piacokat, az idei évben a „COVID-nyertesek” közé tartozó cégek 2021-ben már nehézségekbe ütközhetnek.

Felgyorsuló digitális átalakulás

A COVID a céges digitális átalakulási törekvéseket is felgyorsította, amelyet a Microsofttal tartott találkozó is igazol. A pandémia lelassította a vállalati folyamatokat és a munkaterhelés átalakult, de a Microsoft tapasztalatai szerint a cégek most már visszatértek a korábbi pályára egy erőteljes digitalizációs lökés után – a felhő alapú adatszolgáltatások és a virtuális infrastruktúra mellett egyre nagyobb fókusz kerül az adatokra és az újfajta funkcionalitásra. A felhő előtti világban az adatokat jellemzően helyszíni tárolókban tartották, amivel nehéz volt érdemben kezdeni valamit. A felhő alapú világban azonban az adatok sokkal egyszerűbben elemezhetőek és összeköthetőek, amihez egyre fejlettebb és olcsóbb elemző eszközök érhetőek el. Ezek egyre inkább a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást használják. Az adataik elemzésének fontosságát a tapasztalatok szerint egyre inkább a fogyasztók is megértik.

A ServiceNow vezető alelnökével is találkoztak a Fidelity szakemberei. Ő szintén azt tapasztalta, hogy a platform segítségével erősen személyre szabott alkalmazások és felhő alapú megoldások eddig nem digitális folyamatok helyét veszik át, vagy olyanokét, amelyeket Excel-táblázatokra  és emailek küldözgetésére alapoztak. A cég véleménye szerint ezen a területen továbbra is rengeteg a kiaknázatlan lehetőség, részben az árazás bonyolultsága miatt – a ServiceNow már dolgozik ennek megoldásán.

"Összességében a virtuális bejárásnak köszönhetően még inkább meggyőződtem az olyan területek fontosságáról, mint a munkafolyamatok, üzleti folyamatok automatizációja és az olyan termékek iránti kereslet nagyságáról, mint a vállalati szoftverek és a felhő-megoldások"

- írja Hyun Ho.

Vállalkozás a koronavíruson túl

Felmerült némi befektetői aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a techcégek bevételi görbéi ellaposodhatnak. Néhány terület nagyon erős számokat produkált – például az e-kereskedelem és a streaming – ez pedig a részvények megtérülési minimumának emelkedéséhez vezethet. A virtuális bejárás szerint ugyanakkor egyes cégek számára a koronavírus utáni világban a visszaerősödés felé is nyitott lesz az út, hiszen például sok szoftvergyártó profitálhat abból, hogy a járvány miatt elhalasztott céges IT-projektek ismételten előkerülnek. Az alapvető vállalati erőforrás-tervezés felhőbe költöztetése valamint a szoftvermodernizáció is ebbe a kategóriába tartozik – ez utóbbi különösen fontos a pénzintézetek esetében, ahol az alapvető IT-rendszerek szorulnak modernizációra.

"ERP és emberierőforrás-menedzsment rendszerekkel foglalkozó cégek papírjait vásárolom ennek kihasználása érdekében"

- írja Hyun Ho.

A technológia minden ágazatban egyre inkább az üzletmenet részévé válik, amely remek lehetőségeket teremt egy diverzifikált technológiai portfólió menedzserének. Az utazással foglalkozó cégek, amelyek valamilyen módon tevékenységük során IT-megoldásokat használnak, szintén ebbe a körbe tartoznak. Ilyenek lehetnek például az utazásszervezők vagy épp a repülőgépmotor-gyártók, amelyek hatalmas mennyiségű adatot használnak termékeik és szolgáltatásaik optimalizálására. A turizmussal és utazással foglalkozó cégek a pandémia évének egyik legnagyobb vesztesei, de Ázsiában már kezdenek visszatérni a megszokott utazási minták, és Hyun Ho arra számít, hogy ez a nyugati országokban is bekövetkezik majd. Ez érdemi emelkedést jelenthet az ágazati részvények esetében.

Félvezető katalizátorok

A félvezetők szektorában több céggel is találkozott a Fidelity. A keresletre vonatkozó kommentárok többnyire bizakodók, mind az autóiparból, mind más iparterületről újra egyre inkább nő az érdeklődés a félvezetők iránt. Az 5G-s telefonos megoldások iránt több cég érdeklődik (főként az Apple). Az AMD és az Intel várakozásai szerint a PC-k iránti kereslet megmarad. Az adatközpontok és a vállalatok költései ugyan egyelőre még visszafogottabbak lehetnek, de a kommentárok még itt is bizakodók 2021-gyel kapcsolatban.

A Qualcomm például a tartalmak 4G-ről 5G formátumúra történő átállásában lát lehetőséget, a vezető menedzserek a dolgok internete és az okos járművek miatt bíznak a fellendülésben.

A félvezető felszerelések (semicap) területén a kilátások alapvetően jók. Széles körű bizalom uralkodik a DRAM költések visszatérésével kapcsolatban (a NAND költések pedig részben már vissza is tértek). A szektor cégei a koronavírus alulértékelt nyertesei közé tartoznak, hiszen a memória- és chipgyártók termékei iránti keresletet is húzza az otthoni munkavégzés széles körű elterjedése. Komolyabb tényezőt jelent azonban a növekvő versenyintenzitás, hiszen a TSMC, a Samsung, valamint a kínai öntödék továbbra is pörgetik a termelést – ebből pedig a felszerelések gyártói profitálnak. Ez a dinamika még intenzívebbé válhat akkor, ha az Intel úgy dönt, hogy kiszervezi gyártását. A TSMC és a Samsung közötti versengés az öntödék legfejlettebb eszközökkel történő felszerelése terén komoly lehetőségeket tartogat olyan semicap cégek számára, mint a LAM, az ASML és az Applied Materials.

Szabályozási környezet

Az Egyesült Államokban a mostani jogszabályok megnehezítik a szövetségi kormány számára, hogy trösztellenes okokra hivatkozva igazán megszorongassa bármelyik nagyobb techvállalatot. Az ilyen eljárások emellett jelentős időbe telnek -  ez az internetes cégek szemszögéből nézve pozitívnak tekinthető.

A techcégek megregulázása azonban mind a republikánusok, mind a demokraták számára egyre lényegesebb kérdéssé válik. Erre irányulhat az EU-s GDPR-rendelethez hasonló, ún. szövetségi technológiai adatvédelmi törvény bevezetésének kezdeményezése is. Szintén pártközi támogatást kaphat a „Section 230” (az amerikai szövetségi Kommunikációs Etikett Törvény 230-as szakasza) tervezett átalakítása is, amelynek köszönhetően az online platformok felelősségre vonhatóvá válhatnának a felhasználók bejegyzéseinek tartalma miatt. Ezért fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül a szabályozási kockázatokat - a Section 230 hatályon kívül helyezése különösen a közösségimédia-platformokat veszélyezteti -, és olyan cégekre érdemes fordítani figyelmünket, amelyek diverzifikált növekedési mozgatórugókkal rendelkeznek, kevésbé kiszolgáltatottak a törvényhozásnak egy-egy területen. 

Összességében elmondható, hogy a nagy technológiai vállalatok képesek kezelni a szabályozási kockázatokat. A helyes stratégia az, hogy figyelemmel kísérjük a dolgok alakulását, és ennek megfelelően reagáljunk - véli a Fidelity szakembere.

Konklúzió

Mivel a világ egyre inkább a járvány utáni életre kezd koncentrálni, minden eddiginél fontosabb figyelembe venni a technológiai szektor kilátásait a COVID után. Hyun Ho továbbra is optimista, amiben megerősítették a virtuális bejárás találkozói. A világjárvány számos technológiai kategóriában, így például az e-kereskedelemben és a távmunkát támogató szoftverek piacán egy újabb lépéshez vezetett a változásban. Az ágazat diverzifikált, strukturális növekedési mozgatórugókkal rendelkezik a fogyasztói és vállalati tevékenységek között, valamint a világjárvány utáni ciklikus fellendülés számos lehetőséget rejt a szektor számára. A vállalkozások az IT-költéseiket is átcsoportosítják új területekre, ez új piacvezetőket teremthet olyan területeken, mint az ERP-tervezés és a HR-menedzsment szoftverei. Az ágazat emellett profitálhat az Egyesült Államokban várható viszonylag kedvező politikai és szabályozási környezetből, bár bizonyos kockázatok - leginkább a 230. szakaszának hatályon kívül helyezésének lehetősége - nyilvánvalóan valósak, így a politikai és szabályozási kockázatok állandó nyomon követése elengedhetetlen.

"Ahogy az már régóta fennálló befektetési filozófiámhoz illik, az is fontosabb, mint valaha, hogy az eszközallokáció tekintetében kiemelten részvényspecifikusan kell eljárni. A piac a külső tényezőkkel és/vagy a híráramlással szemben egyre inkább az egyes részvények sajátosságaira összpontosít, a „COVID-nyertesek” és a „COVID-vesztesek” jelzők pedig egyre kevésbé játszanak majd szerepet a befektetők fejében"

- zárja elemzését Hyun Ho Sohn.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!