3p

A 2,2 milliárd forint tőkebefektetés eredményeként számottevő növekedést tervez elérni a CER árufuvarozó, amelynek saját tőke értéke két éven belül várhatóan meg fogja haladni a 10 milliárd forintot.

A Széchenyi Alapok 2,2 milliárd forint tőkebefektetést nyújt új mozdonyok beszerzésére a magyar magántulajdonban lévő CER vasúti árufuvarozó cégcsoportnak, az erről szóló szerződést csütörtökön írták alá Budapesten. Jobbágy Dénes, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatója elmondta, a vasúti árufuvarozás lendületben van a világban, a tőkebefektetéssel a magyar tulajdonú céget szeretnék segíteni a piacon. A CER csoport részvényeit a tervek szerint 2022 végéig bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére.

Horváth László, CER Cargo Holding igazgatóságának elnöke hangsúlyozta, hogy az elmúlt tizenöt évben a kelet-európai régióban működő magyar tulajdonú magánvállalkozás dinamikusan fejlődött, a Széchenyi Alapok befektetése révén a magyar állam kisebbségi tulajdonosként jelenik meg a cégben.

A CER Cargo Holding igazgatósági elnöke elmondta, cseh mozdonygyártóval tárgyalnak 4+1 mozdony beszerzéséről, ebből 4 elektromos, 1 dízel lenne, és lízingelnék a meglévő 19 mozdony mellé. Hozzátette, a CER Cargo Holding hat országban van jelen a közép-európai térségben, ebből négyben - Szlovákiában, Horvátországban, Magyarországon, Csehországban - már működnek, Ausztriában és Romániában hamarosan indítják a napi fuvarozást, a távlati tervnek tekintik, hogy Szerbiában, Lengyelországban és Dél-Németországban is fuvarozzanak.

A társaság hagyományos vasúti árufuvarozás mellett klasszikus vasúti és intermodális fuvarozásszervezést és szállítmányozást is végez, valamint haditechnikai és egyéb speciális szállítási megbízásokat is teljesít. A 2,2 milliárd forint tőkebefektetés eredményeként számottevő növekedést tervez elérni a társaság, amelynek saját tőke értéke két éven belül várhatóan meg fogja haladni a 10 milliárd forintot.

A Széchenyi Alapok - korábban Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. - 100 százalékos állami tulajdonban lévő, a Pénzügyminisztérium alá tartozó gazdasági társaság. Az alapkezelő első tőkealapját, a Széchenyi Tőkebefektetési Alapot (SZTA) 2011-ben indította el a magyar kkv-k támogatására, azóta már hat tőkealapot kezel, a jelenlegi tőkeprogramjain keresztül közel 83 milliárd forint tőkekerettel gazdálkodik. Megalakulása óta 120 befektetést és több, mint 40 exitet hajtott végre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!