4p

A közös gyártókonzorcium orosz fele elkezdte leszállítani az Egyiptom által megrendelt 1300 vasúti kocsi első darabjait. A Dunakeszi Járműjavítóban még nem gyártottak a projektre semmit, de ígérik, hamarosan nekiállnak a munkának.

Rég jött már hír az egyiptomi-orosz-magyar vasútfejlesztési gigabizniszről, most viszont közleményben jelzi az orosz Transmashholding magyar partnere, a TMH Hungary, hogy mozgásba lendült az üzlet.

Emlékeztetőül: ez az az egymilliárd euró összértékű, valóban hatalmas projekt, melyet "történelmi jelentőségűnek" szoktak nevezni, mert ekkora nagyságrendű üzletet még nem bonyolítottak le a magyar járműgyártás történetében. Ennyi pénzért rendelt Egyiptom 1300 darab vasúti kocsit, melyet a TMH Hungary nevű magyar-orosz konzorcium gyárt le.

A szerelvénygyártásról szóló szerződést még 2018. szeptemberében kötötték meg, most, közel két évvel később pedig valóban beindultak a dolgok. Áprilisban, a járványügyi szigorítások előtti utolsó, Szlovéniát elhagyó teherhajón ugyanis leszállították az első 22 vagont az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaságnak egy alexandriai kikötőbe. A TMH közleménye szerint az első szállítmányt követi még 10 másik a hónap végéig, amelyeket június közepén indítottak el Oroszországból. A kocsikat a következő lépésként Kairóba küldik, ahol júliusban forgalomba is állítják őket.

Az első kocsik érkezése Alexandriába. (Fotó: TMH International)
Az első kocsik érkezése Alexandriába. (Fotó: TMH International)

A közlemény szerint a TMH mérnökei által tervezett, a nemzetközi vasúti szabványoknak megfelelő, 1435 mm nyomtávolságú járművek sivatagi környezetben, akár +50°C-os hőségben is működőképesek, tervezett élettartamuk 40 év. Az 5 különböző modell között vannak harmadosztályú légbefúvásos szellőztetésű kocsik (500 db), harmadosztályú légkondicionált kocsik (500 db), másod- (180 db) és első osztályú (90 db), szintén klimatizált kocsik, ezen kívül a rendelés 30 db másodosztályú étkezőkocsi szállítását is tartalmazza.

Ezek a szerelvények mind az oroszországi Tverben található gyárban (TVZ) készültek. Hogy a Dunakeszi Járműjavító mikor kapcsolódik be a gyártásba, arról a közlemény csak annyit ír: hamarosan.

Többvágányos sztori

A még 2013-ban előkészített egyiptomi megrendelés eredetileg egyébként még csak 700 kocsiról szólt, cserébe a Ganz-csoport felelt volna a gyártásért némi állami segítséggel és a Dunakeszi Járműjavítóval közösen, egy konzorcium tagjaként. A Ganz 2016-ban nyerte meg a tendert, de az Orbán-kormány végül kihátrált mögülük, és helyettük egy a Transmashholding részvételével felálló csoportot kezdett támogatni. Az üzlet fontosságát jelezte az is, hogy annak részleteiről Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök is egyeztetett egymással. Ebben a konzrociumban a kormánysajtó eleinte még a Ganzot is felsorolta, de ők aztán szép csendben kikoptak a Transmashholding és a Dunakeszi Járműjavító mellől.

A projekt finanszírozásáról az Eximbank gondoskodik azzal a feltétellel, hogy annak az értéknek, amit az 1300 vasúti kocsi előállítása képvisel, több mint az 50 százalékát Magyarországon állítják elő. Lehet, hogy így lesz, de a magyar gyártási helyszín, vagyis a Dunakeszi Járműjavító május óta részben már orosz kézben van, mégpedig a TMH International AG és a Magyar Vagon Zrt. által közösen irányított vállalkozás, a TMH Hungary Invest Zrt. vette meg a 90 százalékát.

A Transmashholding azért is emlékezetes, főleg a budapesti lakosoknak, mert hozzájuk tartozik a Metrovagonmas is, amely az M3-as metrókocsik botrányosan sikerült felújítását végezte. További érdekesség a TMH kapcsán, hogy a Magyar Vagon Zrt. Magyarország londoni nagykövete, Szalay-Bobrovniczky Kristóf tulajdona, aki így a cégen keresztül tulajdonos a TMH Invest Hungaryben, azon keresztül meg a Dunakeszi Járműjavítóban is. A járműjavító 10 százalékát továbbra is kistulajdonosok birtokolják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!