4p

Egyetlen kampánnyal sem sikerült annyi embert megmozgatni, mint a Millió lépés az iskoládért játékkal, amellyel eddig 408 ezer embert értek el. A harmadik országos kihíváson a résztvevők összesen 45 millió kilométert tettek meg. Az Országos Kékkör távját 722 iskola teljesítette legalább hétszer, közülük sorsolták ki tegnap élő adásban azt a száz iskolát, amelyek egy-egy millió forint értékű sportszertámogatást nyertek. A tavaszi kihívásban a Millió Lépés a „Válts zöldre!" aktív és fenntartható közlekedési kampánnyal bővült.

A Magyar Szervátültetettek Szövetsége 2021 óta szervezi különböző céllal és résztvevői körrel a Millió lépés programot. Az Aktív Magyarországért felelős államtitkárság támogatásával ez Magyarország legnagyobb, mozgásra ösztönző programjává vált, eddig 408 ezren gyűjtötték a lépéseket. A 77 napon át zajló tavaszi fordulóban a résztvevők összesen 64 milliárd lépést tett meg, ami hozzávetőlegesen 45 millió kilométernek felel meg.

A kampányban 722 iskola teljesítette hétszer az Országos Kékkör 2584 kilométeres távját. 

A kihívást sikeresen teljesítő, de a programban korábban még nem nyertes iskolák között sorsolták ki a százszor egymillió forintot, amit sporteszközök beszerzésére fordíthatnak. A sorsolás tegnap az M4 Sporton volt élő adásban. A nyertesek listája a www.milliolepes.hu oldalon található.

Az Országos Kékkör útvonala
Az Országos Kékkör útvonala
Fotó: Facebook

Az elmúlt években egyre ismertebb és népszerűbb kampány célja az, hogy a résztvevő gyerekek és felnőttek aktív mozgással minél több lépést gyűjtsenek az iskolájuk számára, és hogy ennek révén (újra) megszeressék az aktívabb életmódot. A Millió lépés játék közösséget is épített: diákok, tanárok, szülők és támogatók mozogtak együtt a nyereményekért.

A szervezők a „Válts zöldre!" kihívás részeként az aktív, fenntartható közlekedés fontosságára is fel akarták hívni a figyelmet. Zöld pontokat azok gyűjthettek, akik gyalogosan, kerékpárral, rollerrel, görkorcsolyával vagy közösségi közlekedéssel mentek iskolába. Az extra kihíváshoz extra motiváció is jár: a zöld pontokkal az iskolák további 250 ezer forint értékű, sporteszközre fordítható támogatást is nyerhettek. A kiegészítő játék is sikeres volt: 353 iskola teljesített 2000 pont fölött, közülük 30 nyert negyedmillió forintot sporteszközök beszerzésére. 

A tavaszi programban Győr volt a legaktívabb város: győri iskola érte el a legtöbb zöld pontot, sőt a legtöbb Kékkört teljesítő iskolák rangsorában szintén két győri iskola áll az élen, a harmadik helyen pedig Kecskemét végzett.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség államtitkára a programmal kapcsolatban kiemelte: „A kampány hihetetlenül sikeres, senki nem számított arra, hogy rendszeresen százezreket sikerül mozgásra ösztönözni ezzel az egyszerű kis játékkal. Több helyről hallottam, hogy a gyerekek a Millió lépés célja miatt nem akartak az iskolába autózni. Óriási öröm, hogy bármerre is megyek az országban, az emberek ismerik a programot, és gyűjtik a lépéseket."

A Magyar Szervátültetettek Szövetségének felmérése szerint a Millió lépés kihívásnak köszönhetően a résztvevők 61 százaléka saját bevallása szerint többet mozgott, ezen belül 16 százalékuk kifejezetten sokat. Érdekesség, hogy a számok azt jelzik: 20 éves kor fölött sokkal több nő mozog, mint férfi.

Küzdelem a gyermekkori elhízás ellen

Magyarországon is kifejezetten komoly gondot jelent a gyermekkori elhízás. Kutatási adatok szerint a magyar 6–8 éves gyermekek több mint 20 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.

Dr. Grózli Csaba, a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) stratégiai vezetője és orvosigazgatója elmondta, hogy a statisztikák szerint hazánkban a halálesetek 9,7 százaléka a mozgásszegény életmódra vezethető vissza, ami összefügg azzal, hogy a magyar felnőtt lakosság 59 százaléka gyakorlatilag soha nem sportol, semmit nem mozog rendszeresen.

„Pedig akár már heti 2,5 óra mozgás 30–50 százalékkal csökkentheti a szívinfarktus vagy a cukorbetegség kialakulásának a kockázatát. Ezért tartom fontosnak, hogy a legfiatalabb korosztályra koncentrálva az egészséges életmód, a napi rutinná tett rendszeres testmozgás felé tereljük a gyerekeket. Ez meghatározó lehet a későbbi életminőség szempontjából, és akár négy, egészségben eltöltött pluszéletévet is eredményezhet a kicsit aktívabb életmód" – húzta alá dr. Grózli Csaba.

A tervek szerint ősszel új kihívással folytatódik a program.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!