Nem volt jó irány, hogy az oktatás és az egészségügy helyett a magyar válogatott mérkőzésre való meghívót tekintettünk prioritásnak – mondta Kaló Zoltán, az újjáalakuló Országos Egészségpénztár főigazgatója a Magyar Egészség-Gazdaságtani Társaság konferenciáján. Amióta megkapta főigazgatói kinevezését, meghívókat is kapott a válogatott Ukrajna és Grúzia elleni mérkőzéseire, de hozzátette: nem lesz ott.
Kaló a Telex beszámolója szerint arról is beszélt, hogy megvan már az értékmérési és a betegképviseleti koordinátor, de eddig csak három új embert tudtak behúzni az átalakuló egészségbiztosítóhoz. Balatoni Balázs lesz az értékmérésre kinevezett nemszakember, a betegképviseleti koordinátort is megtalálták, de őt nevezte meg. A főigazgató azt mondta, hogy az évi 500 milliárd forintos többletforrás, amit a kormányzat az OEP-nek ígért, nem biztos, hogy teljesen felzárkóztatja a szervezetet a kívánt szintre.
„Sok támadást fogunk kapni a múlt rendszer kegyeltjeitől, nyerteseitől. A rendszert meg szeretnénk változtatni, és nem az alapján, hogy ki kapott hamarabb privilégiumokat az elmúlt rendszerben” – mondta a főigazgató.
Ismertette, hogy Magyarországon 1995 óta folyamatosan csökkent az egészségügyi közkiadásra fordított összeg aránya, 2024-ben már csak a kormányzati kiadások 10 százaléka volt. A GDP százalékában sem áll jól Magyarország, ez 2025-ben 4,8 százalékra rúgott, míg az egy főre jutó egészségügyi közkiadás az EU14-ekhez képest csak 43,1 százalék.
„Soha nem tudjuk, hogy mikor omlik össze a rendszer.
Nem tudom már, hogy miért szurkoljak: azért, hogy ne omoljon össze, vagy hogy egyszer igen, és történjen, ami Pakssal történt, vagyis hogy már volt pénz, amikor összeomlott a rendszer”
– mondta.
Az Mfor tavasszal arról kérdezte Kaló Zoltánt, melyik területen van a legnagyobb hatása a betegségek megelőzésének, és beszélt arról is, hogyan csökkentették az egészségügyi kiadásokat a dohányreklámok.

