5p

Jöhetnek a patikákban beadandó oltások – a szakmai irányelv szinte kész, s ha a jogszabályi változtatások is megvannak, Magyarországon is indulhat a pilot program.

A magyarországi gyógyszertári vakcináció lehetőségeiről, azaz a gyógyszertárak hatáskörének kibővítéséről volt szó azon a keddi háttérbeszélgetésen, amelyet az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szervezett szakértők részvételével.

„Magyarországon most érett meg a helyzet, hogy nyilvánosan lehessen beszélni a patikákban bevezetendő oltásokról. Hazánkban nagyon jó hagyományai vannak a gyógyszerészetnek, ezért fontos, hogy plusz kompetenciát kapjanak a patikusok, amivel az eladói szerepkörből ki tudnak lépni” – mondta Szalóki Katalin, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) igazgatója az eseményen.

Dr. Süle András, az Európai Kórházi Gyógyszerészek Szövetségének volt elnöke, a Péterfy Sándor Kórház főgyógyszerésze szerint Magyarországon viszonylag új kezdeményezésnek számít a patikai oltás bevezetése, de van, ahol már az 1980-as évektől oltanak patikákban.

Igazából a Covid adott lendületet a folyamatnak, ugyanis a járvány előtt még csak 20 országban, jelenleg azonban már 39 országban oltanak gyógyszertárakban is, ebből 15 európai uniós országban.

Csatlakozzon az év egyik legfontosabb egészségügyi szakmai eseményéhez, ahol a finanszírozási kihívásoktól kezdve a menedzserbetegségek kezelésén át egészen a legújabb digitális egészségügyi megoldásokig minden fontos témát érintünk!
Egészséggazdaság - Menedzser egészség 2025. március 27-én Merkely Bélával, Kulja Andrással, Zacher Gáborral és más neves szakértőkkel - jelentkezzen március 11-ig kedvezményes áron!
Részletek és jelentkezés >>

A Covid indította be a patikai oltásokat

A Covid-vakcinációban a kórházi gyógyszerészek már a járvány elejétől részt vettek külföldön és Magyarországon egyaránt a magas rizikójú betegeknél. De hazánkban a felnőtteknek való különböző vakcinákat egyelőre továbbra is csak orvosi rendelőkben lehet kérni, pedig a szakmai szervezetek szerint ebbe a közforgalmi és kórházi gyógyszertárak is bekapcsolódhatnának.

Már csak az a kérdés, mikor indul Magyarországon a pilot-program?
Már csak az a kérdés, mikor indul Magyarországon a pilot-program?
Fotó: Depositphotos

„A patikai vakcináció négy szinten fontos. A lakosságnak, hogy könnyebben és kisebb dilemmával férhessen hozzá az oltásokhoz, az orvosoknak, egészségügyi szakembereknek az, hogy a magasabb átoltottság kisebb járványokkal járna, a gyógyszerészek számára nagyobb és szakmai szempontú felelősséget jelentene, az egészségügyi rendszernek pedig gazdasági nyereséget hozna, hiszen kevesebben esnének ki a munkából. Ezentúl pedig az oltásellenes nézetek és az antibiotikum-használat is visszaszorulna” – magyarázta Süle András, aki szerint egyes kutatások szerint az átoltottsági rátát 31 százalékkal növeli, ha patikában is elérhető a vakcina (érdekes módon a 65 év felettieknél csak 10 százalékkal, ami a konzervatívabb hozzáállással magyarázható).

Bár a magyarországi pilot-rendszer beindítása lassúnak tűnhet (például már Ukrajnában és Romániában is elindult), a szakember szerint átfogó keretrendszer kialakítását igényli, mégpedig széles szakmai összefogással. Ahhoz, hogy beindulhasson végre a magyar patikákban is a program, a következők szükségesek:

  • a jogszabályi és adatvédelmi korrekciók, hogy a gyógyszerész is olthasson és hozzáférhessen az EESZT-hez
  • megfelelő infrastruktúra kialakítása: ha kell, külön oltóhelyiség kialakítása
  • olthatóság megállapítása, beteg tájékoztatása, nemkívánatos eseményekre (oltási reakciók) való felkészülés
  • gyógyszerészek szakmai továbbképzése, adminisztrációs plusz feladatokhoz való hozzáférés biztosítása (hogy a patikusok az EESZT-ben rögzíthessék az oltást)
  • finanszírozási döntések: térítésköteles vagy térítésmentes vakcinák kerüljenek-e a programba

A pilot program pontos időpontját még nem lehet tudni, de egy 2021-es felmérés szerint a gyógyszerészek több mint fele, 56 százaléka szerint előnyös lenne a társadalom számára a patikai vakcináció. Fontos, hogy a részvétel fakultatív lesz, és hogy felnőtteknek való egykomponensű vakcinákat vezetnének be először, az influenza, illetve a pneumococcus elleni oltást.  

Azt is érdemes tudni, hogy a gyógyszertári vakcináció nem fogja helyettesíteni, hanem kiegészíti majd az alap- és szakellátás többi szereplőjét.

Önkéntes patikák önkéntes patikusai

A pilot-programban való részvétel önkéntes alapon működne, a patikák dönthetik majd el, hogy részt vesznek-e vagy sem. Lapunk kérdésére, hogy van-e elegendő állami forrás a patikákban külön helyiség átalakítására, kiderült, hogy a nemzetközi gyakorlat szerint a szolgáltatásbővítésért cserébe némi önköltséget is bevállalnak a patikák, és nem kell feltétlenül külön helyiség sem.

Arra a kérdésre, hogy mennyibe fog kerülni a patikában beadott oltás – a háziorvosok 2500 forintot kérhetnek el ezért –, elhangzott, hogy valószínűleg ennél többe fog kerülni, és a magánszolgáltatói árakat követi majd.

Szalóki Katalin, az APIM igazgatója szerint a patikai oltás azért is lenne fontos, mert prevenciónak számít, ami azért fontos, mert Magyarországon viszonylag alacsony az influenza átoltottság az európai országokhoz képest. Ezért az AIPM támogatja a gyógyszerészeti oltások kezdeményezését, illetve egy olyan szakmai irányelv és azon alapuló jogszabályi környezet kialakítását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!