A közlemény alapján a 13 ezer hazai szervátültetés között 10 251 veseátültetés volt, melyből 921 élődonor adományozásával valósulhatott meg, 1456 májátültetés, mely három alkalommal történt meg élődonornak köszönhetően, 903 szívátültetés, 228 hasnyálmirigy átültetés (vesével kombináltan, önállóan vagy hasnyálmirigy szigetsejt beültetés) és 162 tüdőátültetés történt.
Az esetszám önmagában is arra utal, hogy jelentős, évtizedes tapasztalattal működnek a hazai transzplantációs programok hazánkban is – tették hozzá, azzal együtt, hogy a programok fejlődését mutatja, hogy az első ezer átültetés 30 év alatt, míg az utolsó ezer eset kevesebb mint 2,5 év alatt történt.
Felidézték, hogy az első emberi szervátültetést Magyarországon Németh András végezte 1962-ben Szegeden, amely egy élő donoros veseátültetés volt.
Fotó: Depositphotos
Az első vesetranszplantációs program 1973-ban indult a SOTE I. számú Sebészeti Klinikán Perner Ferenc vezetésével, majd 1979-től Szegeden, 1991-től Debrecenben és végül 1993-ban Pécsen is megnyíltak a vesetranszplantációs osztályok.
Az első szívátültetést 1992-ben végezte Szabó Zoltán professzor a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikán – írták.
A legfrissebb magyarországi szervátültetési program, a tüdőátültetés 2015 december óta elérhető az Országos Onkológiai Intézet Mellkassebészeti Központjában, ahol Lang György és Rényi-Vámos Ferenc végezték az első ilyen beavatkozást – áll a közleményben.