5p

Magyarország minden megyéjéből jelentettek szamárköhögéses esetet, ami a szakemberek szerint már járvány, ezért az emlékeztető oltások szükségességére hívják fel a figyelmet. Előtte azonban meg lehet nézetni, hogy szervezetünk mennyire védett a betegség ellen. Van olyan labor, amely már akciósan kínálja a szamárköhögés-védettséget kimutató tesztjeit.

Bár Magyarországon a szamárköhögés elleni átoltottság 98 százalékos, a legújabb járványügyi adatok szerint már valódi járványhelyzetről lehet beszélni. Az elmúlt 20 évben összesen 35 igazolt eset volt hazánkban, most azonban már 76-nál tartunk, és az elmúlt héten két csecsemő is belehalt a betegségbe.

A szamárköhögés tünetei a fertőzés után hét-tíz nappal, de néha csak három hét elteltével jelentkeznek. Kezdetben a tünetek megegyeznek az orrfolyással, lázzal és enyhe köhögéssel járó megfázáséval. Ezt azonban később hetekig tartó súlyos köhögési rohamok követhetik, amelyek után a szamárbőgésre emlékeztető magas hang vagy zihálás fordul elő általában belégzéskor.

Tavaly év végén Európában sok év után újból több megbetegedést tapasztaltak, most pedig hazánkat is elérte a járványszerű, magasabb megbetegedési szám. A legkitettebb korosztály a csecsemőké, akik immunrendszere még nem elég erős, hiszen nincsenek még túl a kötelező hat emlékeztető oltáson. Müller Cecília, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy nem árt emlékeztető oltást beadatni, főleg kismamáknak, vagy a csecsemőkkel egy háztartásban élő családtagoknak és a csecsemő gondozásában résztvevőknek.

Akciósan megtudhatjuk, mennyire vagyunk védettek jelenleg
Akciósan megtudhatjuk, mennyire vagyunk védettek jelenleg
Fotó: Depositphotos


Elérhetőek a vakcinák

Ezért az utóbbi időben megháromszorozódott a patikák igénye a szamárköhögés elleni vakcina iránt. Miután nem támogatott készítmény, patikánként más-más áron kínálják, és 12 500 és 15 500 forint közötti összegért lehet megvásárolni.

Egyes magánegészségügyi centrumokban, klinikákon azonban helyben be is adják a szamárköhögés elleni vakcinát. A budapesti Dr. Heart Egészségi Centrum 15 ezerért kínálja az Adacel nevű kombinált vakcinát, 15 500 forintért az Adacel+Polio oltást.

Érdekes módon a Nemzetközi Oltóközpontban az Adacel+Polio kombinált szamárköhögés elleni vakcina már 22 ezer forintba kerül. Ha hozott oltóanyagot szeretne valaki beadatni, azt 10 ezer forintért teszik meg, de így a költségek már elérhetik akár a 35 500 forintot is, ha drágább vakcinát kapott valaki a patikában.

Kerestük a nagynevű magánszolgáltatóknál, hogy mennyire naprakészek a szamárköhögés elleni oltás tekintetében, de alig van olyan intézet, amelynek kínálatában megtalálható. A Wáberer Medical Center (WMC) oltóközpontja azonban kirí a sorból, a cég igen széleskörű vakcinaprogrammal rendelkezik. A WMC tájékoztatása szerint a következő finanszírozással kínálják az oltást:

37 500 forint infektológiai szakorvosi díj + 10 ezer forint beadási díj+ 17 ezer forint Adacel oltóanyag díja, azaz összesen 64 500 forint. 

Szamárköhögés elleni védelmet szűrő tesztek

Ezzel együtt megjelentek (vagy csak most vettük észre, és eddig is voltak) a szamárköhögés védettségi szintjét kimutató tesztek, méghozzá akciósan.

Egy budapesti és veszprémi laborral rendelkező intézet, a GM Labor honlapja szerint 18 év felett 10 évente javasolt az emlékeztető oltás (booster), míg ez a családot tervezőknél 5 évente. Fontos, hogy várandósok esetén mindenképp javasolt az ismételt vakcináció. Az írják: az oltott, védett korosztály is megbetegedhet, azonban a betegség lefolyása sokkal enyhébb. De mielőtt beadatnánk az emlékeztető oltást, érdemes megnézetni, hogy szervezetünk mennyire védett a szamárköhögés ellen.

A cég pedig, felismerve a piaci rést, most kedvezményesen kínálja a szamárköhögést kimutató tesztjeit, melyek a következők:

  1. Orr-garatváladékból történő PCR-vizsgálat – augusztus 31-ig 12 ezer forint helyett akciósan 9 900 forint
  2. Bordetella pertussis toxin ellenanyag (IgG) kvantitatív kimutatása (ELISA módszerrel) – augusztus 31-ig 10 ezer forint helyett akciósan most 7 900 forint

A cég sürgős esetekben egy napon belül elkészíti az eredményt, és honlapján már külön regisztrációs felületet is létrehozott a szamárköhögés-vizsgálat időpontfoglalására és a bejelentkezéshez.

Szintén körbenéztünk a szamárköhögés elleni immunitást kimutató tesztek piacán, de nagyon szűk a kínálat, akciós árút pedig nem is találtunk többet, mint a fent említett cégét (ettől függetlenül természetesen lehet, hogy csak elkerülte a figyelmünket, és több cég is kínálja a terméket).

A teszteket kínáló klinikák ritka kivételei közé tartozik a Budai Magánorvosi Centrum, amely 11 110 forintért végez szamárköhögés-oltottsági vizsgálatot, aminek eredményét 8 nappal későbbre ígérik. A Dunalabnál-nál szinte ugyanennyiért, 11 ezer forintért végzik el a szamárköhögés oltottsági szűrést. 

Tehát amit a Covid alatt megtanultunk, hogy laborvizsgálattal mérhető a védettségi szintünk, az most a szamárköhögésnél is jól jöhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!