„Még egy hétig vagyok a Humán Reprodukciós Igazgatóság vezetője” – jelentette be a Köztér YouTube csatorna Közbeszéd című műsorának pénteken megjelent adásában Vesztergom Dóra, az Országos Kórházi Főigazgatósághoz tartozó Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője. Az Index azt írja, szakember szerint Magyarországon az oktatási rendszer a gyermekvállalás lehetősége helyett inkább arra koncentrál, hogy „hogyan ne legyen gyerek”.
Vesztergom Dóra beszélt Novák Katalinhoz fűződő viszonyáról is:
„Egyszerűbb lett volna, hogyha nem lett volna a sógornőm, mert ez alapján én úgy futottam, mint egy olyan ember, aki nem is szakember, és ezt próbálták az újságok bebizonyítani, hogy sőt, most legutóbb még azt kérdőjelezték meg, hogy van-e szakvizsgám”
– mondta.
A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője hangsúlyozta, hogy az elmúlt években megtörtént az ellátórendszer alapjainak lerakása, intézményeinek bővítése, finanszírozásának kialakítása, létrejött az eredményességet láthatóvá tevő egységes adatgyűjtés, elindul a korábban Magyarországon nem létező reproduktív endokrinológusképzés, és ami a legfontosabb, a kezelések nyomán a nemzetközileg meghatározott kumulatív élveszületési ráta a korábbi 18.5 százalékról 2025-ben várhatóan 20,5 százalékra, jövőre a tervek szerint 24,5 százalékra nő.
„20 évvel ezelőtt minden nyolcadik nő volt gyermektelen, most már azt látjuk, hogy minden harmadik”
– mondta az interjúban Vesztergom Dóra.