5p

Úgy szerzett PhD fokozatot Szegeden Vesztergom Dóra, a Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője, egyben Novák Katalin sógórnője, hogy a disszertáció témavezetője a férje volt, külső bírálója pedig egy olyan tanácsadója, akinek érdekes múltja van a magyar meddőségi életben. 

Az OKFŐ-n belül a Humánreprodukciós Igazgatóság (HRI) felel a meddőségkezelésért és a lombikprogramokért. Ezt az igazgatóságot vezeti Vesztergom Dóra, aki nem mellesleg a korábbi családügyi miniszter, majd a köztársasági elnök posztba belebukó Novák Katalin sógornője.

Vesztergom Dóra disszertációjának értékelése idején – azaz idén nyáron – szoros szakmai együttműködést folytatott, sőt, egyfajta főnök-beosztott viszonyba is kerülhetett doktori dolgozata hivatalos külső bírálójával (azaz opponensével), Gab Kovaccsal, akiről lapunkban korábban mi is írtunk.

Mára egyértelmű: néhány, kiemelkedő teljesítmény nyújtó intézményen kívül jelentősen visszaesett a magyarországi lombik beavatkozások kezelés arányos eredményessége. Kaáli Nagy Géza többször is nyílt levelet írt ebben az ügyben, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte többek között a hazai petesejt-donációs korlátozás, az intézmények szakmai vezetését gyakran akadályozó, logikátlan és felelőtlen döntések, a közpénzpazarlás, és egyéb, például a meglévő intézményhálózat bővítését érintő hiányosságok vezettek oda, hogy

mostanra több ezerrel kevesebb lombikbébi születhetett meg, mint az állami ráfordítások arányában indokolt lett volna.

Doktori disszertációja témavezetője férje, Dr. Novák Zoltán, a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin testvére volt
Doktori disszertációja témavezetője férje, Dr. Novák Zoltán, a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalin testvére volt
Fotó: Youtube

Emiatt sokan jelentős anyagi terhet vállalva választják inkább a külföldi meddőségkezelési eljárásokat. 

Mindeközben Vesztergom Dóra, a HRI igazgatója, aki Magyarországon endokrinológus szakképzettséget szerzett általános orvosi diplomáját követően, külföldön jutott szülész-nőgyógyász szakvizsgához, és nyilvános önéletrajza szerint érdemi nőgyógyászati és meddőségi gyakorlatát is külföldön szerezte, nemrégiben elég érdekes módon védte és kapta meg disszertációját – írja a Forbes.

 A talányos, „Az asszisztált reprodukciós eljárások alkalmazása a női termékenység megőrzésében: Kezelési stratégiák és eredményes módszerek” című doktori disszertációja a végzettségével ellentétben alapvetően a daganatos megbetegedéssel diagnosztizált nők későbbi reprodukciós esélyeit, valamint esetleges asszisztált reprodukciós ellátását vizsgáló értekezés. Ez a szakterület Novák Zoltánhoz, azaz a férjéhez kötődik, aki jelenleg is az Onkológiai Intézet elismert munkatársa, és nem először dolgozik együtt feleségével, számos publikációt jegyeznek együtt, többet hasonló témákban.

Így lett Dr. Novák Zoltán egyúttal a doktori dolgozat témavezetője is. 

A lap szerint Vesztergom Dóra idén májusban adta le disszertációját, amelyet az SZTE Klinikai Orvostudományi Doktori Iskolájában, 2024. szeptember 20-án védett meg, és az egyetem nem találta összeférhetetlennek a férjével kapcsoalatos kitételt – egészen addig, amíg fel nem bukkant egy másik név, a disszertáció hivatalos külső bírálója, azaz opponense: Prof. Dr. Gab Kovacs.

Az ausztráliai Monash Egyetem szülész-nőgyógyász, reproduktív endokrinológus professzorának neve azonban szemet szúrt a dolgozatot megvizsgáló, és számos kifogást is emelő Kaáli professzornak, aki levélben tájékoztatta erről a Szegedi Tudományegyetemet.

Kaáli professzor korábban többször is jelezte, hogy „nemzetstratégiai szempontból aggodalomra ad okot, hogy az igazgató asszony szoros kapcsolatot ápol egy olyan külföldi befektetővel, aki korábban már próbálkozott többségi tulajdont szerezni a magyar meddőségi piacon. Személyesen is többször tárgyaltam a szóban forgó spekulánssal, hiszen pont az én intézeteimet szemelte ki megvételre. Próbálkozása gyorsan kudarcba fulladt, miután kiderült, hogy egy olyan hazai intézetnek is a tanácsadója volt, amely ellen ma is rendőrségi nyomozás van folyamatban.”

Ennek ellenére Vesztergom Dóra még nyáron a Dunamenti REK, azaz az összevont, államosított reprodukciós intézetek vezetőit és más dolgozóit levélben értesítette, hogy szeptembertől az ausztrál Dr. Gab Kovacs már a meddőségi gigacentrum ügydöntő felügyelő bizottságába is bekerül.

A lap szegedi egyetemi forrásai szerint ezek után az egyetem intézményvezetője leállította Vesztergom dolgozatának bírálati eljárását, „erős összeférhetetlenségi gyanúra” hivatkozva. És bár Kaáli professzor azóta sem kapott tájékoztatást az összeférhetetlenségi vizsgálat eredményéről, ennek ellenére december 9-én Vesztergom Dóra PhD címét mégis kihirdették. 

A rektorhelyettes Forbes-nak küldött válasza szerint csak adminisztrációs hiba volt, hogy eddig nem jelent meg a cím odaítélése a nyilvános doktori nyilvántartásban. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!