2p

Erre hamarosan sor kerülhet majd.

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Hegedűs Zsolt posztjában azt írta, kétnapos stratégiai tanácskozást tartanak az Egészségügyi Minisztérium teljes vezetésével, az államtitkárságok és a miniszteri kabinet részvételével. A munkához csatlakoznak a háttérintézmények vezetői és a miniszteri biztosok is, akik beszámolnak az eddigi munkáról, az előttük álló feladatokról és a következő időszak terveiről.

Ez a három dokumentum

Az említett három dokumentumról közölte: az egyik az előző kormány által több mint 300 millió forint közpénzből a Boston Consulting Grouptól (BCG) megrendelt egészségügyi reformtanulmány, amelyet tíz évre elzártak a nyilvánosság elől.

Tájékoztatása szerint a másik dokumentum az egészségügyi országleltár, amely részletesen bemutatja a magyar egészségügy tényleges állapotát: a kórházak, a szakrendelők, az alapellátás, a humánerőforrás, a várólisták, a finanszírozás és az infrastruktúra helyzetét.

A harmadik dokumentum Magyarország átfogó egészségügyi stratégiája, amely tartalmazza céljaikat, a szükséges változtatásokat, a fejlesztések ütemezését és a megvalósítás forrásait – ismertette.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!