2p

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő levelében arról tájékoztatta a Budapesti Közműveket,30 napjuk van élni az elővásárlási joggal Rákosrendező egész területére. Ezt korábban jó pár kormánypárti megmondóember kétségbe vonta.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) levelet kapott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től (MNV), melyben azt írják,

„a társaságot a Ptk. 5:20. paragrafusa alapján a Budapest XIV. Ker. belterület 29834/13 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan vonatkozásában elővásárlási jog illeti meg”.

A levelet, mely alapján a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló cég e jogát gyakorolhatja, Karácsony Gergely főpolgármester tette közzé Facebook-oldalán.

Sőt, a hivatalos dokumentum értelmében mivel a rákosrendezői ingatlanegyüttest az állam úgynevezett „dologösszességként” kívánja értékesíteni, így a fővárosi cég nemcsak a saját tulajdonára, hanem az egész mini-Dubajként ismertté vált területre gyakorolhatja ezt a jogát.

Igenis, élhet elővásárlási jogával a főváros tulajdonában álló cég
Igenis, élhet elővásárlási jogával a főváros tulajdonában álló cég
Fotó: Klasszis Média / Mester Nándor

A levél azt is közli, hogy a BKM-nek a kézbesítéstől számított 30 napon belül kell nyilatkoznia, kíván-e élni ezzel a joggal. Ehhez a BKM-nek az Eagle Hills Hugary Zrt. és a Magyar Állam között létrejött szerződés valamennyi feltételét teljes terjedelmében, feltétel nélkül el kell fogadnia, beleértve az ügylet tárgyát, a vételárat, a fizetési feltételeket, a szerződéses biztosítékokat is.

„Az elmúlt napokban zagyvaságokat össze-vissza beszélő kormányzati okostojásoknak – akik szerint ez nincs, meg csak akkor van, ha stb. – annyit üzenek: ez itt Budapest és nem Bindzsisztán”

– írta a poszt mellé Karácsony Gergely utalva arra, több kormányzati szereplő is azt próbálta elmagyarázni, a BKM valójában nem élhet a magyar jog szerint biztosított elővásárlási jogával.

„Élünk az elővásárlási jogunkkal és a Rákosrendezőn Parkváros lesz mini-Dubaj helyett” – írta még a bejegyzésben a főpolgármester. A Fővárosi Közgyűlés szerda reggeli ülésének első napirendi pontja lesz Rákosrendező ügye. Budapest első embere már be is terjesztette a plénum elé az elővásárlási jog gyakorlásáról szóló indítványt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!