3p

Ma már nem feltétlenül jelent luxuskiadást egy medence telepítése, hiszen rendkívül széles spektrumon mozognak a lehetőségek és ezzel együtt az árak is. Árnyékot nyújtó építményeket – teraszt vagy pergolát – is többféle megoldással lehet létesíteni egy-egy kertes háznál.

A kánikulában rendre fokozódik a kereslet a hőséggel szemben ellenálló lakóingatlanok iránt. Itt nemcsak a klimatizálásról van szó, hanem például a medencékről vagy az árnyékot nyújtó építményekről, pergolákról, szaletlikről is – derül ki az ingatlan.com és a cégcsoporthoz tartozó money.hu összeállításából.

Nemcsak hűsít, de megjelenik az ingatlanárban is, ha van medence

A medence korábban a luxusingatlanok velejárója volt, de ma már nem feltétlenül kell tízmilliós nagyságrendű kiadással számolni. Vannak előregyártott elemekből összeállítható medencék, amelyek a kert teljes átalakítása nélkül, részben a földbe süllyesztve telepíthetőek.

“Egyre több gondozott kertben jelennek meg a kisebb-nagyobb, teraszokat árnyékoló pergolák, amelyeknél szintén nem feltétlenül kell 5-10 millió forintos kiadással számolni. Mindezek a kánikulában nyújtanak védelmet a lakóknak, de az ingatlan értékét is növelik” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Egy jó medence megdobhatja az ingatlan értékét - főleg amikor a nyári kánikulában nézegetjük a hirdetéseket. Fotó: pixabay.com
Egy jó medence megdobhatja az ingatlan értékét - főleg amikor a nyári kánikulában nézegetjük a hirdetéseket. Fotó: pixabay.com

A szakember szerint egy-egy ingatlan értékét és komfortérzetét már nem csak a téli időszakban nyújtott energiahatékony fűtési rendszerek határozzák meg. A kertes ingatlanok esetében a klímaváltozás és a hőhullámok miatt a hűsítő megoldások is egyre fontosabbak a tulajdonosok és a vevők számára.

Konkrét összeget nem szerencsés mondani arra nézve, hogy mennyivel drágábbak a medencés vagy éppen pergolás kerttel rendelkező ingatlanok, mert nagyon nagy köztük a szórás.

Az azonban látható, hogy a pergolával rendelkező kertes házak 2-3 százalékkal, a medencések pedig 8-9 százalékkal magasabb áron szerepelnek a kínálatban.

“Ezek az ingatlanok jellemzően az átlagnál jobb állapotúak és ezáltal vonzóbbak is. Egy esetleges eladáskor jó eséllyel könnyebben találnak gazdára” – tette hozzá a gazdasági szakértő.

Mennyi a törlesztője most egy 3 millió forintos hitelnek?

A hasonló értéknövelő beruházások finanszírozására a szabad felhasználású jelzáloghitel és a személyi kölcsön nyújthat megoldást – tették hozzá a money.hu szakértői. Arra azonban érdemes gondolni építés előtt, hogy egy medence folyamatos karbantartási és üzemeltetési költségekkel is jár, tehát ha hitelből oldjuk meg a telepítést, akkor a törlesztő mellett ezekkel a kiadásokkal is számolnunk kell később.

A 10 éves futamidejű, 3 millió forintos, végig fix kamatozású szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében a legolcsóbbaknál 40 ezer forint körüli törlesztőrészlettel lehet számolni. Egy 7 évre felvett, szintén 3 millió forintos személyi kölcsönnél – ugyancsak fix kamat mellett – 55 ezer forint körül lesz a legkedvezőbb konstrukciók törlesztése. Ahogyan azonban a medencék és a teraszos árnyékolási megoldások árai, úgy a hitelek is nagyon széles palettán mozognak, vagyis az utóbbi esetében is javasolt a körültekintő választás, és a saját lehetőségeinkre szabott kölcsönök összehasonlítása internetes hitelkalkulátorokkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!