2p

Megkezdődött a Hotel Gellért komplex felújítása Budapesten, amelynek célja, hogy megőrizze az épület történelmi örökségét, és visszaadja a szálloda egykori fényét – közölte a BDPST Group.

Elindult a BDPST Group tulajdonában álló Hotel Gellért teljes körű, műemlékvédelmi előírások mentén zajló felújítása. Az értékmentés célja, hogy az épület ismét Budapest ikonikus hoteljeként nyílhasson meg, mint a Mandarin Oriental első Magyarországon üzemeltetett egysége.

A szállodában az előzetes tervek szerint 134 vendégszobát, köztük 34 lakosztályt alakítanak ki, három kiemelt belső teret – a lobbyt, a Duna-termet és a Gobelin-termet – pedig nagyrészt eredeti pompájának megfelelően rekonstruálják múzeumi archív fotók és tervek alapján - írja a vg.hu.

Az egyik legikonikusabb szálló volt eddig Budapesten
Az egyik legikonikusabb szálló volt eddig Budapesten
Fotó: Depositphotos

A belső terek kialakításáért a neves, londoni Alexander Waterworth Interiors Ltd. belsőépítészeti stúdió felel.

A beruházás célja az épület teljes felújítása mellett az, hogy olyan új funkciókat is integráljanak, amelyek hozzájárulnak a szolgáltatások körének bővítéséhez és minőségi javításához, visszahozva az épület „aranykorát”.

A Hotel Gellért felújítása egyszerre jelenti az értékmentést és az értékteremtést – hangsúlyozzák a tulajdonosok.

A felújítás első szakaszában a DVM Group mint generálkivitelező a nem szerkezeti bontásokat és alapozásmegerősítési munkálatokat végzi el. A kivitelező kiválasztására irányuló eljárás során döntő tényező volt, hogy nem használnak toronydarut vagy külső hulladékcsúszdákat, ezáltal védve az épület homlokzatát és a város látképét.

A szálló értékmentése a munkálatok előtt megtörtént:

  • a berendezési tárgyak és burkolatok egy részét értékesítették, illetve 
  • múzeumokhoz kerültek, továbbá 
  • adományként ajánlották fel őket különböző intézmények számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!