2p

Az első negyedévben összesen 30 154 tranzakcióval, a tavalyi év első negyedévéhez képest 10 ezerrel több adásvétellel zárt a hazai lakáspiac - közölte a Duna House szombaton.

Az első negyedév utolsó hónapjában a Duna House által becsült 11 046 tranzakcióval az eddigi legerősebb hónapot zárta az ingatlanpiac. Hozzátették: az első negyedéves eredmények megerősítik a Duna House éves várakozását, mely szerint idén, a jóval aktívabb ingatlanpiacon, éves szinten 110-130 ezer közötti adásvételre lehet számítani.

A csökkenő kamatszintek és az új otthonteremtési támogatások meghozták a fellendülést a hitelpiacon is - írták, hozzátéve: a cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a magyarországi adatai alapján idén márciusban már 90 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott, így az első negyedévben az összes hitelkihelyezés meghaladta a 240 milliárd forintot. Az előző év adataihoz képest így havi és negyedéves szinten is több mint duplájára nőtt a jelzálogcélú hitel.

A Duna House adatai szerint folyamatosan erősödő érdeklődés tapasztalható az ügyfelek részéről a megújult otthonteremtési támogatási rendszer kedvezményei iránt is. Az országon belül a kelet-magyarországi területen élő ügyfelek éltek a legmagasabb arányban a kedvezmények adta lehetőségekkel. A fővárosi ügyfelek 14,4 százalékában vettek fel ilyen kedvezményes hitelt.

A fővárosi átlagos hitelnagyság az előző negyedévhez képest tovább emelkedett, meghaladta a 26 millió forintot. A vidéki területeken is látható növekedés, a keleti országrészben 19,1 millió forintra, míg a nyugati területeken 18,4 millió forintra nőtt a hitelek átlagos összege.
  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!