Az elmúlt hónapok fokozott érdeklődése után jelentős keresletcsökkenés jellemezte az eladó lakóingatlanok piacát áprilisban, főként a fővárosban csökkent az érdeklődés a befektetői aktivitás mérséklődésével – közölte saját adatai alapján az ingatlan.com hétfőn az MTI-vel.
Az ingatlanközvetítő havi összesítése alapján áprilisban éves szinten 14 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti kereslet, míg márciushoz viszonyítva 17 százalékos volt a visszaesés a naptárhatással korrigált adatok alapján. Az első négy hónapban mért 1,27 millió telefonos érdeklődés azonban 1 százalékkal haladja meg a bázis időszakét – tették hozzá.
Kiemelték, hogy az április kereslet mérséklődése elsősorban a befektetési célú vásárlók aktivitásának csökkenésével magyarázható, de a bázishatás is szerepet játszott, mivel tavaly márciusra esett a húsvét. A közlemény idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: az év elején a keresletet felpörgető befektetési céllal vásárlók többsége már megtalálta a keresett ingatlanát.
A szezonális hatások miatt kínálati oldal is csökkent áprilisban, 4 százalékkal kevesebb eladásra szánt lakást és házat hirdettek meg – közölték. Január eleje és április vége között 137 ezer lakóingatlan-hirdetést adtak fel, és az ingatlan.com oldalán jelenleg elérhető 210 ezer hirdetésből több mint 131 ezer szól eladó lakóingatlanról, ami az év eleji erős kereslet miatt 11 százalékkal marad el a tavaly májusi kínálati szinttől.
A szakember a közleményben megjegyezte: az év első hónapjaiban látott „őrületet” természetes korrekció követte a piacon. A vevők és az eladók viszonya kiegyensúlyozottabbá válhat, és a befektetők helyett egyre inkább a saját célra vásárlók kaphatják a főszerepet, ami lassíthatja a lakásdrágulás ütemét.
(MTI)