3p

2022-ben 20 540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben - közölte a KSH.

  • Budapesten 6610 lakást vettek használatba, 6,1 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben. Az új lakások száma a megyei jogú városokban enyhén növekedett (11 százalék), a többi városban csökkent (–3,9 százalék), a községekben pedig közel negyedével nőtt (24 százalék) az előző évhez képest.
     
  • Pest régióban a fővároshoz hasonló mértékben lett kevesebb a használatba vett lakások száma: a 3800 új lakás 7,8 százalékos csökkenést jelent.
     
  • A központi nagyrégión kívül mindenütt nőtt az új lakások száma a megelőző évhez viszonyítva. A növekedés mértéke kiemelkedő volt a Dél-Alföldön (30 százalék), ahol a közel kétezer új lakás fele a régió központjában épült. A Nyugat-Dunántúlon felépült 2700 lakás 3,1 százalékkal több a megelőző évinél. Ugyanakkor az alacsony bázisról hasonló arányú növekedést felmutató Észak-Magyarországon alig több mint 600 lakás épült. Az ország többi régiójában az új lakások száma 1300–1800 között alakult, és ez 20 százalék körüli bővülést jelentett az egyes régiókban.
     
  • A természetes személyek által épített lakások aránya 35-ről 39 százalékra növekedett, a vállalkozások által építetteké 64-ről 60 százalékra csökkent 2021-hez képest.
     
  • Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 39 százaléka többlakásos épületben, 9,0 százaléka lakóparkban található.
     
  • A használatba vett lakások átlagos alapterülete 5,4 m2-rel, 96,1 m2-re nőtt 2021-hez képest.

A fővárosban koncentrálódnak az építési engedélyek. Fotó: Depositphotos
A fővárosban koncentrálódnak az építési engedélyek. Fotó: Depositphotos

  • Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint az előző évben.
     
  • A kiadott építési engedélyek száma 2022-ben 14 462-vel haladta meg az átadott lakásokét, ez 44 százalékos növekedést jelent az előző évi különbséghez képest.
     
  • Az építési engedélyek országos növekedése mögött élesen szétváló területi folyamatok figyelhetők meg. Az előző évhez képest a fővárosban az engedélyek száma közel két és félszeresére növekedett, azonban minden más településkategóriában csökkent: a megyei jogú városokban 5,6, a többi városban 16, a községekben pedig 11 százalékkal.
     
  • Az építendő lakások száma a fővároson kívül kizárólag egy régióban, Nyugat-Dunántúlon növekedett, az előző évhez képest 14 százalékkal.
     
  • Az építtetők az esetek 46 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten a legalacsonyabb (11 százalék) és a községekben a legmagasabb (85 százalék).
     
  • 2021-hez képest a kiadott új építési engedélyek alapján 16 százalékkal kevesebb, összesen 13 897 lakóépület építését tervezik. A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 77 százalék volt, összesen 10 727 darab.
     
  • A tervezett nem lakóépületek száma 4 768 volt, 5,0 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!