2p

Jellinek Dániel egy számlagyár ügyében zajló perben vállalta magára az édesapja és egy kollégája terhére rótt bűncselekményeket.

A 24.hu cikke szerint bűncselekmények elkövetését vállalta magára Jellinek Dániel, akik a 7. leggazdagabb magyar üzletemberként tartanak számon.

"A csaknem 300 milliárd forintos becsült vagyonnal rendelkező üzletember besétált az ügyészségre, és magára vállalta az apja és kollégája terhére rótt bűncselekményeket"

- írja a lap.

A 4,5 milliárdos a költségvetésnek kárt okozó számlagyárbotrány ügyében zajló nyomozás során az ügyészség ötven embert vádolt meg, köztük két cég, a Mall Management Kft. és az In-Management Kft. ügyvezetőit. Egyikük Jellinek 74 éves édesapja, aki öt éven át vezette az előbbi céget. Vele és a másik cég vezetőjével (akiktől Jellinek Dániel vette át egy időre az ügyvezetést) szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége a vád.

Ekkor lépett közbe Jellinek Dániel, aki magára vállalta ezeket a bűncselekményeket, ahogy ezt a 24.hu érdeklődésére meg is erősítette:

"Azt csináltam, ami egy ilyen helyzetben minden cégvezetőtől, tulajdonostól és szüleiért felelősséget vállaló embertől elvárható, magamra vállaltam az ügyet, hogy ártatlanul ne hurcolják meg idős édesapámat és kollégámat"

- nyilatkozta.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!