5p

Hatalmas lakóparkot akar felhúzni Dél-Budán az egyik legnagyobb hazai ingatlanfejlesztő csoport tulajdonosa, közel más NER-es lakásfejlesztésekhez. A kormány hátszelét is megszerezte hozzá. Közben a térségben irodahegyek is kinőnek a földből.

Méretes beruházásba fogott a Jellinek Dániel milliárdos által felügyelt Lowell120 Invest Kft. Dél-Budán, az egykori Villamosszigetelő és Műanyaggyár telephelyén, a Fehérvári út – Galvani utca – Szerémi út – Barázda utca által határolt, csaknem 8 hektáros telekre egy 1880 lakásos lakótelepet fog felhúzni. Ebben már nem tudja megakadályozni a helyi önkormányzat, ugyanis a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította a projektet, vagyis ezzel felülírta az önkormányzat változtatási tilalmát.

A tervezett beruházás makettje. Forrás: Körim Kft.
A tervezett beruházás makettje. Forrás: Körim Kft.

Az önkormányzat szerint mérhetetlenül megnőne a gépjárműforgalom és a beruházás „kezelhetetlen mértékű többletterhelést jelent Kelenföld egészségügyi, oktatási és közlekedési infrastruktúrájára.”. A testület lapunkhoz eljuttatott nyilatkozata szerint ugyanakkor tárgyalni akar a beruházóval és szeretné kisebbre venni a megépítendő lakások számát, egyúttal szakmai érvekkel alátámasztva tiltakozott a kormányhivatalnál és arra kérte a lakosságot, hogy február 25-ig küldje el aggályait a Zöldhatóságnak. Ennek az összegző állásfoglalása még nem született meg.

Egyelőre annyit tudni, hogy az illetékes kormányhivatal előzetes vizsgálatot kért a beruházás környezetre gyakorolt hatásáról, amit a Körim Kft. végzett el. Ez nyilvános, s kiderül belőle, hogy a kivitelezés alatti zajterhelés és a rezgéskibocsátás az előzetes szakmai becslések szerint a határérték feletti lesz. Zajárnyékoló fal építését javasolják. A majdan elkészülő épületegyüttesnél viszont nem lesz túllépés. Ennek alapján a lakópark zaj- és rezgésvédelmi szempontból a vizsgált területen megvalósítható – írták a szakértők.

A környék általános terhelése komoly aggodalmak forrása lehet, ha tényleg a tervezett méretű lesz az újabb lakónegyed. A területhez nagyon közel, szintén a Barázda utcában a NER üstököse, Balázs Attila cége, a Bayer Construct egy nagyobb lakópark újabb ütemének lakásait árulja, s tudnivaló, hogy ezen rozsdaövezet egyéb területein más, nagy lakásszámú ingatlanfejlesztések is előkészületben vannak, ezek egy része szintén NER-es cégekhez fűződik.

Valójában arról van szó, hogy - a projekteket összeadva - egy viszonylag szűk területen közel tízezer új lakás jelenik meg, és sem a közúti, sem a szociális infrastruktúra nincs felkészülve erre. Nagy kérdés például, hogy a közeli Budafoki út és a Duna közötti, a folyóval párhuzamos, elnyúló földterületre mennyi új beruházás érkezik az eddig ott megvalósultakon kívül. Az a terület is bőven beletartozik a rozsdaövezet fogalmába, márpedig a kormány, mint láttuk, előszeretettel felülírja a helyi választott testületek akaratát a rozsdaövezeti akcióterületek esetében.

A Lowell120 Invest Kft. negyede a Jellinek által birtokolt Indoteké, a háromnegyede a szintén hozzá köthető és 2015-ben bejegyzett Middle-Europe Convergence Ingatlanalaphoz tartozik, ezt az Indotek Alapkezelő Zrt. felügyeli. Jellineknek nem ez az első jelentősebb lakásberuházása Budapesten, de Dél-Budán ekkorát még nem vállalt be. A csaknem 1900 lakás már közelít a Garancsi Istvánhoz köthető Market Csoport által vitt BudaParthoz, ott csak kicsivel lesz magasabb a lakások száma. 

Hosszú évekig építkeznek

Úgy tudjuk, hogy ezt a projektet a szokásoknak megfelelően sok ütemre bontják, most nyolc ilyen egység lesz, az ütemek közötti várható eltolás fél év. Egy-egy ütem során a bontás mintegy fél évet, az építés pedig 2 évet vesz igénybe. Vagyis ha meglesz a végső kiviteli engedély, akkor attól kezdve akár 7-8 évig is eltart majd az építkezés.

Az Indotek érdekeltsége által kezdett projektben összesen 2095 autónak alakítanak ki parkolót, főleg a mélygarázsokban, ugyanakkor ezek forgalma tovább növeli a már most is nagy terhelést. A környéken ugyanis több mint hatezer lakás létesült az elmúlt pár évben, a lakók többsége autóval közlekedik. Nagyon nagy a gerincutak (Fehérvári út, Szerémi út, Budafoki út) átmenő forgalma is, köztük a teherforgalom.

Mivel a beruházás teljes bekerülési költsége meghaladja az 500 millió forintos értékhatárt és földmunkával jár együtt, ezért a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény szerint nagyberuházásnak minősül, emiatt előzetes régészeti dokumentációt kell készíteni. Ez folyamatban van – tudtuk meg a Körim Kft-től.

A dél-budai új lakóparki lakások átlagára most februárban meghaladja a négyzetméterenkénti 1,7 millió forintot, sok esetben jellemző a kétmillió forint. A Kopaszi-gátnál épülő BudaParton már tavaly túllépte a 2,3 millió forintot. A vevők jelentős része befektető, köztük sok a magyar is. Saját használatra azonban külföldiek is szép számmal vásároltak már lakást valamelyik dél-budai lakóparkban, többségük kínai.

Dél-Buda nem csupán a lakásberuházóknak lett kedvelt terepe. Jóval előttük jelentek meg az irodaparkok. Főleg azon gerincutak mentén húztak fel nagyobb irodaházakat, ahová most újabb nagy társasházi komplexumokat akarnak építeni a beruházók. Természetesen ezek is nagy forgalmat generálnak, az irodisták jelentős része ugyanis autóval érkezik ide a reggeli órákban és azzal is távozik délután. Egyelőre kevés kiskereskedelmi központ épült a környéken, de a piac logikája szerint ahol ilyen sok lakás lesz és még irodaházból is jócskán jönnek újak, indokolt lehet további áruházakat vagy áruházközpontokat építeni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!