2p

A kínai sajtóból derült ki, hogy „újraindult” a Budapest–Belgrád vasútvonal építése.

Újraindultak a vágányépítési munkálatok a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán, miután a kínai-magyar építőcsapat tavaly szeptemberben leállította azokat – írja a Telex a kínai állami China Global Television Network május 9-i számára hivatkozva. A kínai cikkben arra emlékeztetnek, hogy a projektnek meg kell felelnie az EU által szabványosított biztonsági rendszernek, és a hír, hogy az építkezés folytatódik, azt jelentheti, hogy az ezzel kapcsolatos problémákat megoldották.

Tavaly szeptemberben derült ki, hogy komoly gondok vannak a Budapest-Belgrád vasútvonal építésével. A beruházás fontos biztosító- és vonatbefolyásoló rendszerének kiépítését kínai cégek vállalták, akik ezt korábban még soha nem végezték európai szabványok szerint. Ezért felmerült, hogy egyáltalán nem, vagy csak jelentős késéssel tudják majd befejezni az építkezést.

Palkovics László, a Budapest-Belgrád projekt akkori kormánybiztosa, volt innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a vasúti projekt alapkőletételén Kiskunhalason, 2021. október 15-én
Palkovics László, a Budapest-Belgrád projekt akkori kormánybiztosa, volt innovációs és technológiai miniszter beszédet mond a vasúti projekt alapkőletételén Kiskunhalason, 2021. október 15-én
Fotó: MÁV

Mivel a projekt emiatt megakadt, így a pályaépítést végző Mészáros Lőrinc érdekeltségek a munkagépek és munkásak egy részét levették a Budapest-Belgrád építéséről, és az akkor gőzerővel felújított Budapest-Győr fővonalra tették át.

A VSquare akkor azt írta, hogy a kínai szakemberek teljesen felhagytak a munkával, és az építkezés kínai finanszírozása veszélybe került. A konfliktus állítólag a legmagasabb szintekig ért el, a megoldásról pedig Orbán Viktor és Hszi Csin-ping már októberben tárgyalt Pekingben.

A projekt aktuális helyzetéről sem a MÁV, sem az Építési és Közlekedési Minisztérium nem akart nyilatkozni a sajtónak. Kiadtak egy közleményt, amelyben konkrétumok nélkül azt írták, hogy a Budapest–Belgrád projekt magyarországi szakaszán a vállalkozói konzorcium „ütemezetten és folyamatosan végez kivitelezési munkálatokat”. Míg a biztosító- és vonatbefolyásoló rendszerről azt írták, hogy a vállalkozói konzorcium „a teljes vasútvonal működőképes, az Európai Unió műszaki előírásainak megfelelő rendszerének kiépítésére vállalt kötelezettséget”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!