2p

A miniszter úgy beszélt a Völner-Schadl-ügyről, hogy két oldalán Varga Judit és Gulyás Gergely, azaz Magyar Péter akkori felesége és egyik közeli barátja ült.

Mint tudjuk, Rogán Antal nem éppen nyilvános szerepléseinek tömegéről híres, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető, de például a titkosszolgálatokat is felügyelő miniszter nagyon ritkán tűnik fel nyilvános eseményeken, kérdésekre pedig még annál is ritkábban válaszol.

Ezért volt nagy szó, hogy tavaly tavasszal, azaz 2023. április 11-én a parlamentben személyesen válaszolt Jámbor András, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettesének kérdésére, amelyben Jámbor a miniszter a Völner-Schadl-ügyhöz fűződő kapcsolatait firtatta.

Rogán válaszában kijelentette, hogy nem is ismerte Schadl Györgyöt, és kifejtette, hogy a vádhatóság az ügyet kivizsgálta, és minden olyan esetben, ahol

"bármilyen jogszabálysértés gyanúja merült fel, ott elindították a szükséges eljárásokat, ahol nem merült fel, ott természetesen ilyet nem indítottak".

Mint ismeretes, Varga Judit korábbi férje, Magyar Péter az igazságügyminiszterrel folytatott beszélgetésének felvételére hivatkozva állítja, "Rogán Antalék" manipulálták az ügy iratait, illetve beleszóltak az ügyészség munkájába, hogy a miniszter, illetve felesége és kabinetfőnöke érintettségére ne terjedjen ki az eljárás.

Ennek fényében különösen izgalmas Rogán Antal lassan egy évvel ezelőtti felszólalása, ugyanis a miniszter jobbján Magyar Péter egykori közeli barátja, Gulyás Gergely balján pedig nem más, mint Varga Judit ül, akit szinte végig mutat is a kamera, amikor Rogán Antal arról beszél, hogy az ügy kezelésével minden rendben történt. (Rogán Antal válasza a videón 2:27 másodpercnél kezdődik.)

Olvasóinkra bízzuk a két politikus arckifejezéseienk, testbeszédének elemzését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!