A valóság az, hogy a tudományos közösségen belül az akadémikusok átlagos teljesítménye messze kiemelkedő, amint az a publikációs adatokból is látható – írja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) honlapján hétfői közleményében.
Kollár László, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára és kollégái egy elemzésben hasonlították össze az akadémikusok, az MTA-doktorok (közülük választják meg az akadémikusokat) és a PhD-val rendelkező kutatók publikációs teljesítményét. Azt vizsgálták, hogy az adott csoportba tartozó kutatók hány tudományos írást közöltek az elmúlt 5 évben, és ezekre hányan hivatkoztak, illetve bemutatták azt is, hogy az elmúlt 7 akadémikusválasztás időpontjában a megválasztott levelező tagok publikációinak átlagos száma hogyan viszonyul az MTA doktoraiéhoz és a PhD-val rendelkezőkéhez.
Mint írják:
Az eredmények világosan mutatják: a tudományos közösségen belül az akadémikusok átlagos teljesítménye kiemelkedő, őket követik az MTA doktorai, majd a PhD-fokozattal rendelkezők. Ez a mintázat mind az élet- és természettudományokban, mind a bölcsészet- és társadalomtudományokban egyértelműen érvényesül.
Az elemzésből az is kiderül, hogy a kutatók teljesítménycsúcsa jellemzően 40–55 éves korra esik, ami összhangban áll a nemzetközi tendenciákkal. A bölcsészet- és társadalomtudományokban tovább maradnak aktívak a kutatók, köztük az akadémikusok is: még 70–75 éves korban is számottevő a publikációs teljesítményük.
Hangsúlyozzák:
„Hiába sugallják az Akadémiát támadó rosszindulatú cikkek, az nem várható el, hogy egy 80 éves akadémikus aktuális publikációs teljesítménye ugyanolyan legyen, mint egy 50 éves aktív kutatóé. Ahogyan egy sportoló, egy művész vagy akár egy üzleti vezető teljesítménye is az aktív életszakaszban tetőzik, majd természetesen mérséklődik, úgy a kutatók produktivitása is csökken idősebb korban”.
Fotó: mta.hu
Azt is hozzáteszik, hogy nem korrekt egy-egy kivételt kiragadva az egész közösséget negatívan minősíteni. Ráadásul a nagyobb vagy kisebb publikációs teljesítmény önmagában nem minősít egy-egy kutatót. Például Krausz Ferenc publikációs teljesítménye és idézettsége kimagasló, Karikó Kataliné pedig, ha csak a számokat nézzük, nem az. Mégis az ő tényleges eredményei is zseniálisak, amit a Nobel-bizottság ennek megfelelően értékelt.
A közlemény végén arra is rámutatnak, hogy egy egészséges társadalom tagjai, mindegy, hogy jobb vagy baloldali, férfi vagy nő, egyetemet végzett vagy nem: együtt örül sportolói sikerének, a megszülető művészi alkotásoknak. „Szeretnénk remélni, hogy együtt örül a tudományos és innovációs teljesítményeknek, és értékeli, megbecsüli az ezeket elérő kiváló kutatókat is” – teszi hozzá Kollár László, az MTA főtitkára és kollégái.
Nem ez volt az első, hogy komoly csatározás folyik az MTA és a kormánykörök között. Szeptember elején Frend Tamás, az MTA elnöke állt ki határozottan a Magyar Nemzet által betámadott biológusok mellett, aki arra figyelmeztetett, hogy az ilyen támadások nem csak a tudományba vetett bizalmat gyengítik alaptalanul, de fiatal kutatókat is elbizonytalaníthatnak. „Egy, az Akadémiát hónapok óta cikkek sorozatával támadó napilap újságírója a HUN-REN egyik legkiválóbb kutatóközpontjában, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban dolgozó Pál Csaba és Papp Balázs akadémiai levelező taggá választásának kritikájával kívánta folytatni az Akadémia „leleplezését” – írta állásfoglalásában Freund Tamás arra reagálva, hogy a minap a Magyar Nemzet az akadémia tagjai megválasztásának átláthatatlanságáról írt a két kutató példálózva. Májusban pedig az Infostartnak adott intejrújában fogalmazott úgy az elnök, hogy „ismerje el a magas politika a Magyar Tudományos Akadémia képességeit és lehetőségeit”.
