„Ahogy a tanú elmondásából kiderül, a Samsung SDI üzemében szinte semmilyen munkavédelmi, működési és egészségügyi szabályt nem tartottak be. Mindezt a hatóságok és a kormány tudtával és közreműködésével tehették meg. Nem voltak munkavédelmi felszerelések. Leállították a hatósági ellenőrzéseket. Nem volt megfelelő biztonsági protokoll és már a gyár építése is szabálytalanul zajlott. Eltitkolt robbanások, rosszullétek. Rákkeltő anyagok kerültek a levegőbe, magzatkárosító anyag a vizeinkbe”, írta Magyar Péter Facebook oldalán.
Hozzátette: hiába jelezte rendszeresen az üzem magyar vezetése „a munkásokat és a környéken élők egészségét súlyosan veszélyeztető hiányosságokat” a gyár dél-koreai vezetőinek, „azok, bízva a kormányzati támogatásban semmit sem tettek”.
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktorék a “szennyező multi érdekét képviselték a magyar emberek egészségének védelme helyett, nem csak a politikai felelősségük áll meg, hanem a büntetőjogi is.” Egyúttal felszólította a magyar miniszterelnököt, hogy haladéktalanul függessze fel a gödi akkumulátorgyár működését és indítson nyilvános vizsgálatot a felelősök felderítésére.
Fotó: MTI
Magyar Péter tegnap egy másik videót is közzétett, amelyben állítása szerint egy, korábban szintén a gödi gyárban dolgozó férfi hasonló állapotokról számolt be. Magyar Péter szerint a a Nemzeti Nyomozó Iroda jelenleg tanúként hallgatja ki a férfit.
A Samsung mindeddig nem kommentálta a videókat. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap a Facebookon közzétett reakciójában pedig azt írta:
A magyar kormány az emberi élet és egészség védelmét mindenek felett álló értéknek tekinti, amelyet semmilyen beruházói vagy profitérdek nem írhat felül. Magyarországon a legszigorúbb uniós környezetvédelmi és munkavédelmi szabályok vannak érvényben. Ezek minden magyarországi munkaadóra vonatkoznak. A kormány leghatározottabb utasítása és elvárása a hatóságok felé mindig is az volt, hogy ezeket a szabályokat mindenkinek be kell tartani és mindenkivel be kell tartatni”.
Hozzátette, hogy a csütörtökön megjelent, név nélküli szóbeli közlésen alapuló információkat a rendőrség feljelentésként értékeli és az eljárást haladéktalanul megindítja.
