„Érkezik a JóKor magazin következő száma! Az ország legnagyobb példányszámú lapjából megtudhatják például, hogy milyen új intézkedéssel segíti a kormány az időseket, vagy hogy a nyugdíjasok mit gondolnak Ukrajna uniós csatlakozásáról” – ilyen lelkes szavakkal harangozta be a napokban a közpénzből készülő JóKor című lap érkezését Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, a miniszterelnök főtanácsadója. Azt nem tette hozzá, hogy a lap közpénzből készül, elkészítésén pedig a nyíltan a Fidesszel szimpatizáló Balásy Gyula cégei gyarapodnak.
A Magyar Államkincstár április elején újabb vállalkozói keretszerződést kötött a New Land Media Kft. és a Lounge Design Kft. alkotta konzorciummal a JóKor XI. számának előállítására és a terjesztéshez kapcsolódó logisztikai feladatainak ellátására. A beszerzést a Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) bonyolította.
A mostani szerződés teljes keretösszege nettó 207 millió forint + áfa, amelyből a Kincstár nettó 145 millió forintnyi megrendelés kiadására köteles. A fennmaradó nettó 62 millió forint opciós keret.
Amennyiben csak a kötelező részt használják fel, a 2,1 millió példányból álló kiadvány egy darabja csaknem bruttó 88 forintba kerül. Az opció lehívása esetén ez az összeg akár bruttó 125 forintra is nőhet példányonként.
Fotó: Facebook
A 2,1 millió példányban készülő kiadvány a nyugdíjas korú magyar lakosságot célozza, és elvileg a Kincstár kommunikációs célkitűzéseit szolgálja, különös tekintettel a „Magyarországot érintő aktuális kérdésekre” – olvasható a megbízás dokumentációjában. Nyitrai Zsolt arról beszélt a lelkesítő videójában, hogy az olvasók megtudhatják egyebek mellett, hogy milyen új intézkedéssel segíti a kormány az időseket, vagy hogy a nyugdíjasok mit gondolnak Ukrajna uniós csatlakozásáról.
A Kincstár kizárólag a gyártást és a kiszállítást bízza a Balásy-cégekre. A nyomdakész anyagot és a címzési adatbázist átadják a cégeknek, azonban, hogy a tartalmi és grafikai előkészítést ki végzi, nem világos – csak annyi biztos, hogy a dokumentáció ez nem feladata a New Land Media Kft.-nek és a Lounge Design Kft.-nek. Hogy a tartalmat ki és milyen szempontok alapján állítja elő, arról megkérdeztük a Magyar Államkincstárt, válaszaikkal bővítjük cikkünket.
Fotó: Facebook
Mindenesetre 2010-ben a Magyar Hang mutatta be, hogy a lap postázása 235 millió forint közpénzbe került, példányonként 110,77 forintért. A lapot a Miniszterelnöki Kabinetiroda rendelte meg, azaz Rogán Antal minisztériuma, az Államkincstár csak „kiadója és megszemélyesítője” a JóKornak. Az előállítási megbízást akkor is Balásy cégei nyerték. A kreatívokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda készíttette elő, és ingyenesen adta át a Kincstárnak, illetve a tárca azt is vállalta, hogy a jövőben is biztosítja a kreatívok, vagyis az olvasnivalók „előkészíttetését”. Természetesen megkérdeztük a tárcát, hogy ez ezúttal is így történt-e, illetve hogy ha igen, a tartalmat milyen szempontok alapján, kik állították elő.
Szeretnék kommunikálni az átláthatóságot
A mostani megrendelés a Kincstár küldetésének stratégiai céljaihoz illeszkedik, amelyeket a dokumentum így foglal össze:
„Megrendelő küldetésének támogatása az alábbi, egymást kölcsönösen erősítő stratégiai célok által történik: a közpénzek felhasználásának átláthatósága; az államháztartáson belüli, Kincstáron kívüli pénzforgalom csökkenése; a Megrendelő szolgáltató funkciójának erősítése és a befektetési piacon betöltött szerepének további növelése.”
A jelenlegi megbízás 2025. június 30-ig vagy a rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig marad hatályban. A lap A4-es méretű, 16 oldalas, 60 grammos fóliázott LWC papírra készül színes nyomással. A lapokat egyenként, áttetsző fóliába csomagolva, etikettes vagy ink-jet technológiával címkézve kell leszállítani a Magyar Posta Zrt. budapesti telephelyére. A szállítás és rakodás nem a Balásy-cégek feladata, ahogyan a postai feladás sem.
Aki többet szeretne tudni a megbízásról, próbálja meg értelmezni ezt a táblázatot, nekünk a minőség miatt nem sikerült. Bár az elköltés konkrétumairól sokat nem árul el ez a fotó, a közérdekű adatokhoz való hozzáférés lehetőségeiről annál inkább – ha már a közpénzek felhasználásáról értekezik az Államkincstár:
Fotó: Mfor
Online is jókor van, de miből?
Online is pörög a JóKor, de hogy mennyi köze van a Kincstár kiadványához, arról nem igazán lehet tájékozódni. Ránézésre és tematikailag igencsak sok, de semmilyen információt nem találtunk a nyomtatott és az online lap közötti kapcsolatra vonatkozóan.
A tartalom hangulatát ezzel a poszttal szeretnénk visszaadni:
Egyfajta kapcsolódás biztosan kimutatható. A „lap” impresszumában mindössze a kiadó szerepel: a budapesti Civil Tájékoztatási Fórum Nonprofit Kft., amelyről tavaly a Telex írta meg, hogy 2024. augusztus 25-i cégbírósági bejegyzése előtt négy nappal a Miniszterelnöki Kabinetiroda 40 millió forintos támogatást ítélt meg a vállalkozásnak. A cég tuladonosa az a Bartal Csaba, aki a Múlt-kor történelmi magazin kiadója és főszerkesztője. A 444.hu szerint a Kft. tavaly októberben indított el egy MOHOSZ-reklámkiadványnak tűnő horgászoldalt, a csakapeca.hu-t.
A Jókor.hu együttműködő partnerként tüntet fel két, elvileg civilszervezetet.
Fotó: Jokor.hu
A budaörsi Civil Út Nonprofit Kft. által létrehozott Civil Út Alapítvány 51 millió forintot kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától a nyugalmazott katonákat elismerő programra a Magyar Hang szerint. Sőt: a Kabinetiroda szerződéslistái alapján a Civil Út Alapítvány és a hozzá szorosan kapcsolódó Civil Út Nonprofit Kft. az elmúlt években rendszeresen részesült állami támogatásban, jellemzően kommunikációs, szemléletformáló vagy rendezvényszervezési feladatokra. A Magyar Hang összesítése szerint 2020 és 2023 között a két szervezet összesen bruttó 911 millió forint értékű támogatást kapott közvetlenül a Rogán Antal vezette minisztériumtól – ebből 2023-ban 300 millió forint jutott az alapítványnak, további 50 millió pedig a nonprofit kft.-nek. A támogatások mértéke látványosan nőtt, miközben a programok szakmai tartalmáról kevés nyilvános információ érhető el.
A szervezetnek idén is leesett egy kis támogatás a Rogán-féle minisztériumtól. A Civil Tájékoztatási Fórum Nkft. 30 millió forint támogatásban részesült a 2025. évi működési feladatainak ellátására. A támogatás felhasználási időszaka 2025. március 1-től július 31-ig tart.
A Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítvány 2023 óta gondozza azt az országos gyaloglóklub-hálózatot, amelyet Monspart Sarolta világbajnok tájfutó, a Nemzet Sportolója és az Idősek Tanácsának tagja indított el 2017-ben. Monspart célja az volt, hogy az idősek rendszeres mozgáshoz, közösségi élményhez és aktív életmódhoz jussanak, ezért 1000 klub létrehozását tűzte ki célul, minden 60 év feletti számára elérhető közelségben. Az alapítvány célja a hálózat továbbfejlesztése és az országos lefedettség megvalósítása. Tavaly márciusban az alapítvány, a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Kulturális és Innovációs Minisztérium együttműködési megállapodást kötöttek. Az alapítvány 8 millió forint támogatást kapott idén a Miniszterelnöki Kabinetirodától a cél szerinti tevékenységéhez szükséges tárgyi eszközök beszerzésére, a támogatás időtartama 2025. március 1. és április 30. között tart.
Kérdéseinkkel megkerestük a Jókor.hu-t, illetve az együttműködés részleteiről érdeklődve a Civil Út Alapítványt és a Monspart Sarolta Egészséges Életmódért Alapítványt. A szervezeteket az együttműködésük részleteiről és esetleges anyagi vonatkozásairól is megkérdeztük.
A G7 korábbi összesítése alapján 2015 és 2023 között az NKOH szerződéseinek 73 százalékát Balásy érdekeltségei nyerték el, összesen 894 milliárd forint értékben. A magas piaci koncentráció miatt több feljelentés is született. 2024 áprilisában a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálatot indított; sajtóhírek szerint egyes szerződések túlárazása és darabszámok manipulálása is felmerült. Emellett külön nyomozás vizsgálja, hogy az NKOH működése biztosította-e a verseny lehetőségét. Bár a nyomozások jó ideje tartanak, csak annyit tudtunk meg korábban a Nemzeti Nyomozó Irodától, hogy az eljárások még folyamatban vannak.