New Land, Lounge Design
2023. október 24. 09:52
Balásy Gyula raktáros vállalkozása olyan logisztikai központba kuckózta be magát Maglódon, amilyenből csak nagyon kevés van a világon. Nem minden kezdet nehéz.
2023. szeptember 25. 15:49
Kicsi a világ és kicsi az ország, csak ezért lehet úgy, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda és ügynökségei állandóan a Balásy-fivérek cégeire bízza a munkát, amit busásan megfizet.
2023. július 5. 13:59
Vannak, akik szerint nem. Az idei Budapesti Demográfiai Fórumról egyelőre nem sokat tudni, az viszont biztos, hogy az időzítése különös, hiszen éppen nemrég szűkítette a kormány a családtámogatásokat: kivezetik a városi CSOK-ot, és a babaváró hitelt is csak szűkebb kör szerezheti meg.
2023. május 15. 19:26
Rogán Antal kommunikációjának megvalósítója, Balásy Gyula cégei három közbeszerzésen összesen csaknem 7,5 milliárd forintnyi megbízást nyertek el. A NER kedvenc kommunikátora (nem vicc!) rendezvényt fog szervezni a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökségnek, de nem csak nézőként lesz ott a budapesti EL-döntőn sem.
2023. április 24. 15:53
Balásy Gyula már szűknek érezhette a kormányzati kommunikáció világát, ezért új piac irányába nyitott.
2023. február 28. 12:58
Csaknem 20 milliárd forint társadalmi célúnak nevezett kampánypénzből 16,6 milliárd a Fidesz-közeli médiában landolt.
2023. január 24. 17:02
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal számtalan idei rendezvényének közbeszerzését a már jól ismert vállalkozó két cége nyerte el 2022 negyedik negyedévében. Hogy az összes rendezvény 6,5 milliárd forintján fifti-fifti osztoznak-e, nem tudni, de úgyis egy zsebbe megy.
2023. január 4. 19:07
A Balásy Gyula tulajdonában álló Media Dynamics Kft. nyerte meg a fővárosi közműholding által álláshirdetési felületek vásárlására kiírt közbeszerzési eljárást. A nettó 70 millió forintos tétel aprópénznek tűnik a kormánykommunikáción elnyert tízmilliárdos tenderekhez képest.
2022. november 7. 15:38
DBS Investment Kft. néven alapított új vállalkozást Balásy Gyula, aki eddig a kormányzati hirdetések piacáról volt ismert a nagyközönség számára. Az új cég a pénzügyi tranzakciók, befektetések területén vállalhat szerepet.
2022. szeptember 5. 15:30
A New Land Media Kft. intézi a médiahatóság hirdetéseit.
2022. július 20. 13:33
Ismét a Balásy Gyula-féle cégcsoport nyert el állami megbízást.
2022. június 2. 10:08
Idén először ketten vezetik a legbefolyásosabb médiaipari szereplők listáját.
2022. május 10. 11:41
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) évek óta rengeteg közpénzt kap, azonban sehol nem szerepelt a 2022-es Európa-Bajnokság ára. Az Átlátszó közérdekű adatigényléssel derítette ki, hogy mennyi pénzt kaptak és milyen célokra fordították ezt.
2021. november 24. 16:43
A 2020-as Trianon-emlékév újabb hirdetéseit Balásy Gyula cégei intézik.
2021. február 23. 18:18
A jelek szerint az új év új vizek felé tereli a kormányzati kommunikációs kampányok fő felelősét, Balásy Gyulát.
2019. október 18. 10:16
Balásy Gyula New Land Media és Lounge Design cégei intézik jövőre az atomerőműves vállalat sajtóügyeit.
2019. szeptember 28. 06:30
A kormányzati kommunikációs tendereit cégeivel sorra elnyerő Balásy Gyula új terület felé nyitott az elmúlt napokban.
2019. január 30. 09:20
Balásy Gyula cégeire vár még feladat.
Az üvegfeldolgozás nagyon energiaigényes iparnak számít, ezért itt különösen nagy kihívást jelent a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése.
BÉRkalkulátor 2024 ÚJ
Rezsikalkulátor
KATA és átalányadózás kalkulátor
EKHO kalkulátor
Nyugdíj megtakarítás
Szabadság kalkulátor
Cafeteria kalkulátor
CSED, GYED és GYES kalkulátor
CSOK kalkulátor
Kisvállalkozói kalkulátor 2024
KATA kalkulátor
KIVA kalkulátor 2024
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.
Részletek
Hajlamosak vagyunk a betegségekre valamiféle kivédhetetlen sorscsapásként tekinteni, pedig a tudomány tényei és a számok egészen mást mutatnak: a személyes döntéseinknek, a tudatos választásainknak meglepően nagy hatásuk van az egészségünkre. Most mutatunk pár olyan tippet, amellyel hatalmasat léphetünk előre az egyéni ártalomcsökkentés útján!
CSED, GYED, GYES kalkulátor
Ingatlan bérbeadási kalkulátor
Betegszabadság és Táppénz kalkulátor
Ingatlanértékesítési adókalkulátor