Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke közlése szerint az egész Földet alapul véve a napi átlagos vízfogyasztás egy emberre vetítve 170 liter. Az európai uniós átlag 120 liter, az unióban Olaszország a csúcstartó napi átlag 240 literrel, a magyarok átlagosan 100 liter vizet használnak fel naponta.
A téli és a nyári felhasználás közötti különbözet a települések jellegétől függ. Üdülőterületeken a két időszak közti arány, akár négyszeres, ötszörös is lehet, míg az egyéb településeken a nyári vízigények jellemzően 20-50 százalékkal haladják meg az átlagos értéket.
„Hőhullámok idején a napi átlagos vízfogyasztás, az átlagos érték 50 százalékkal is emelkedhet, ezért is fontos, hogy nagy melegben tudatos vízfelhasználóként a lakosság takarékoskodjon a vízzel. Ennek eszközei közé tartoznak a víztakarékos csaptelepek és a csapadékvíz összegyűjtése is” – hangsúlyozta Kugler Gyula.
Megjegyezte, hogy a csapvíz értéke nem mindenki előtt ismert vagy fontos, és példaként említette, hogy a napi 100 liter ivóvíznek a lakásba történő biztosításáért (akár a 10. emeletre is), átlagosan 40 forintot kell fizetni személyenként, naponta.
„Éppen ezért a víz, a csapvíz értékét és megbecsülését társadalmi szinten kell képviselni, tudatosítani” – tette hozzá Kugler Gyula.
A társaság arra hívta fel a figyelmet, ha hőségriadók alkalmával az emberek nem csapvízzel locsolnák a telkünkön lévő szilárd burkolatokat, ha nem mosnának autót, ha a növényeik öntözésénél a tömlős locsolás helyett kiépítenék a csepegtető öntözést, a kerti medencék folyamatos feltöltése-ürítése helyett pedig vízforgató berendezést használnának, talán sehol sem kellene vízkorlátozást elrendelni vagy vízhiánnyal járó időszakokat átélni.
A víztakarékos megoldásosok között említették a szürkevíz (mosásból, fürdésből származó víz) újrafelhasználását, azonban ez Magyarországon még nem jellemző. Ennek létjogosultsága az új építésű ingatlanoknál, családiházaknál vagy az egyedi beépítésű, „tanya jellegű” területeken lehet.
Felmérések szerint a mosásból, fürdésből származó víz újrafelhasználása globálisan egyre elterjedtebb a vízhiány csökkentésére. A szürkevíz hasznosításában élen jár például Ausztrália és az Egyesült Államok, azon belül Kalifornia, ahol a háztartási szürkevíz kerti locsolásra és öblítésre való használata államilag támogatott.
Japánban népszerűek a kézmosóval egybeépített WC-tartályok, amelyek a kézmosásnál használt vizet (szürkevíz) közvetlenül a WC öblítésére hasznosítják. Izraelben pedig a szürkevizet városi zöldterületek öntözésére és ipari célokra is bevezetik.
Magyarországon a szürkevízrendszerek elterjedtsége még gyerekcipőben jár, ám a növekvő aszályok és a vízkészlet védelme miatt a figyelem egyre inkább a fenntartható vízgazdálkodás felé fordul. Bár létezik európai-magyar szabvány a tisztított szürkevíz hasznosító rendszerekre, a szigorú közegészségügyi és engedélyezési szabályok miatt a lakosság körében ritkán épülnek ki. A hazai gyakorlatban leginkább a családi házaknál alkalmazott, egyszerűbb kerti locsolórendszerek formájában jelenik meg, de az új építésű, modern és környezettudatos (passzív- és öko-) házaknál már megjelentek a beépített szürkevíz-szűrő és -gyűjtő gépezetek. A magyarországi ivóvíz- és csatornadíjak jelenlegi struktúrája és a vezetékes víz magas minősége miatt a megtérülési időszak hosszú, ami szintén lassítja a lakossági beruházások tömeges elterjedését.
(MTI)

