2p

Pontosabban egy egész pártba: az LMP kiemelt beruházásokról szóló népszavazási kezdeményezésát szeretné ellehetetleníteni.

A kormány minden jogi lehetőséget megvizsgál és alkalmaz annak érdekében, hogy az LMP kiemelt beruházásokról szóló népszavazási kezdeményezése ne lehetetleníthesse el az infrastrukturális fejlesztések megvalósulását. Erről is beszélt Lázár János a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Az építési és közlekedési miniszter szerint nem elég a külföldi beruházásokat vonzani, azokat meg is kell tartani, ezért Magyarország stratégiai érdeke, hogy megmaradjanak a kiemelt beruházásokra vonatkozó jelenlegi szabályok.

Lázár szerint „a kiemelt eljárásrend alkalmazása olyan lehetőség, amelyről Magyarország nem mondhat le”. „Hazánk az elmúlt időszakban – sok év után – képessé vált más környékbeli országokkal versenyre kelve külföldi gazdasági szereplőket hatékonyan megszólítani annak érdekében, hogy befektetéseik célpontjául Magyarországot válasszák. Nem elég külföldi befektetéseket vonzani, azokat meg is kell tartanunk.” A miniszter szerint ilyen eszköz az egyes beruházások kiemeltté nyilvánításának lehetősége, ami szabályozott gyorsítósávot jelenthet a befektetők számára.

A népszavazással hatályon kívül lehetne helyezni a magyar építésügyi törvény azon részét, ami a kiemelt beruházássá nyilvánításról szól. Az LMP népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Bizottság tavaly elutasította, a Kúria viszont átengedte, amire válaszul a kormány hatályon kívül helyezte a kérdésben szereplő törvényt és a fontosabb részeit beépítette az éppen akkor az Országgyűléshez benyújtott építészeti törvény javaslatába a szavazás előtt pár nappal. Az LMP így idén év elején benyújtotta az újrafogalmazott kérdést, amit az NVB egyhangúlag hitelesített, de az Építési és Közlekedési Minisztérium újra fellebbezett, május elején pedig kiderült, hogy az Alkotmánybíróságig vinnék az ügyet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!