2p

A közjogi méltóságok elmozdítását célzó alaptörvény-módosítások miatt teszi ezt Sulyok Tamás.

„Az elmúlt hónapokban elhangzott, közjogi méltóságok elmozdítását célzó politikai nyilatkozatok olyan alaptörvény-módosítások lehetőségét is felvetik, amelyek általános jellegű szabályozás helyett egyedi helyzetek rendezésére irányulnak”, írja közleményében a Sándor-palota.   

Hozzáteszik: az Alkotmánybíróság az Alaptörvény absztrakt értelmezésével segítheti állami szervek között felmerülő konfliktusok, politikai viták jogi mederben tartását és az alkotmányos elvekkel összhangban álló jogalkotást.

Sulyok Tamás az alapvető alkotmányos elvek érvényre jutásában bízik
Sulyok Tamás az alapvető alkotmányos elvek érvényre jutásában bízik
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

„Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja, elsődleges funkciója a jogrendszer egészére irányadó alkotmányos szabályok meghatározása. Jelen helyzetben tisztázandó alkotmányjogi kérdésként merül fel, hogy az alaptörvény-módosítás fogalmi körébe tartoznak-e az olyan aktusok, amelyek funkciójukat tekintve nem általános, hanem egyedi jellegűek”, olvasható a közleményben.  

Ezen alkotmányjogi problémával összefüggésben a köztársasági elnök indítványt nyújtott be az Alaptörvény alkotmányos funkcióját, elfogadását és módosítását szabályozó rendelkezések értelmezésére.

Az államfő egyúttal reményét fejezte ki azt illetően, hogy az Alkotmánybíróság absztrakt értelmező döntése és az Európa Tanács Velencei Bizottságának véleménye egyaránt segítik majd a kialakult alkotmányos konfliktus rendezését, és előmozdítják az alapvető alkotmányos elvek érvényre jutását, zárul a közlemény. 

Az államfő Facebook-oldalán is megjelent közleményt Magyar Péter a bejegyzéshez fűzött kommentben véleményezte. „Ez már tényleg a szánalom kategória”, írta a miniszterelnök a többi közt. 

Magyar Péter már a kétharmados Tisza-győzelemmel zárult parlamenti választás éjszakáján lemondásra szólított fel több állami tisztségviselőt. Sulyok Tamásnak május 31-ig adott határidőt, aki azonban nem kíván távozni a posztjáról. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!