5p

Megszólalt a miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök az állami médiához tartozó Kossuth Rádiónak adott interjút péntek reggel. Elmondta, hogy szeptember 1-jén indul az Otthon Start hitelprogram és célja az első ingatlanhoz jutás segítése. A miniszterelnök szerint „van baj a világban, kétségkívül a Covid óta, és még itt van a nyakunkon az ukrán-orosz háború”, valamint az amerikai elnök által indított vámháború. Hozzátette, hogy a technológiai változások, például a mesterséges intelligencia megjelenése is fokozza a bizonytalanságot.

Orbán Viktor kiemelte, hogy a fiatalok számára ez a bizonytalan környezet különösen nehéz. Az otthonteremtéssel kapcsolatban arról beszélt: „Látom, hogy a fiatalok küzdenek is ezzel.” A lakhatásról szólva hangsúlyozta: „A magyar ember fejében a saját otthon az a szabadság, az a biztonság. Nem leszek földönfutó.”

A program előkészítéséről elmondta, hogy hosszú egyeztetést folytattak bankokkal, ingatlanfejlesztőkkel és az építőipar képviselőivel, mert „az ördög a részletekben van, különösen, hogyha az ördögöt banknak hívják”. Orbán szerint fontos döntés volt az értékhatár bevezetése:

„Ha nincs értékhatár, akkor az égbe lökhette volna a lakásárakat. Ez inkább a középosztály számára teremt lehetőséget, meg azoknak, akik még nem tartoznak a középosztályhoz.

Jönnek az új akciótervek
Jönnek az új akciótervek
Fotó: TI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

„A lakásépítések dördülnek majd meg, és ez nemcsak az építőiparnak ad lendületet, hanem a teljes gazdaság erejét növeli, hiszen új beruházások jönnek létre, több lesz a munkahely, több adó- és járulékbevétel keletkezik. Ez összességében az állam számára is hasznot hoz, mert a támogatás költségei megtérülnek a gazdaság bővülésén keresztül” – mondta.

A közszolgálatban dolgozók lakástámogatásával kapcsolatban azt mondta: korábban a magánmunkaadóknak lehetőségük volt kedvező adózás mellett havi 150 ezer forint értékben lakhatási támogatást adni dolgozóiknak, de „kevesebb ember vette igénybe ezt, mint gondoltuk”. Az államnak erre a programra nem volt elegendő forrása, ezért új konstrukciót dolgoztak ki a közszolgálatban dolgozók számára.

„Évente kaphatsz egymillió forintot, nettó egymillió forintot, és ezt lakáshitel-törlesztésre vagy otthonvásárlás esetében előre használhatod” – mondta a miniszterelnök, aki szerint ez különösen Budapest és Pest megye érintett szakmáiban jelent segítséget. Példaként említette a rendőröket, az egészségügyi dolgozókat és az ápolónőket. Orbán Viktor hozzátette: „A közszolgálatban dolgozóknak megbecsülés jár, hiszen értünk dolgoznak, fontos, hogy ezt mi viszonozzuk, és az állam is kifejezze a tiszteletét.”

A családtámogatásokról szólva úgy fogalmazott: „Ez egy családbarát adóforradalom, sehol nincs ilyen a világban.” A csed és a gyed adómentessé válik, ami két év alatt akár egymillió forintos plusz jövedelmet is jelenthet, emellett a gyerekek után járó adókedvezményt is megduplázzák két lépésben. „Most augusztus első hetében mindenki megkapja a megemelt családi adókedvezmény miatt magasabb fizetését” – mondta, hozzátéve, hogy januárban újabb emelés következik, októbertől pedig a háromgyermekes anyák életük végéig személyi jövedelemadó-mentesek lesznek, januártól pedig a kétgyermekesek is.

„A kormányzás nem arról szól, hogy élünk, és milyen jó, hogy ma is élünk, és nincs nagyobb baj, mint tegnap volt. Ez sovány célkitűzés egy nemzet esetében” – fogalmazott. Hozzátette, minden kormányzati ciklust világos célok kitűzésével kezdett, és ezek alá kell rendelni a költségvetést is. „Most szerintem a legfontosabb a családbarát kormányzás. Ennek része az otthonteremtés és a dolgozó emberek, valamint a gyermeket nevelő emberek megsegítése” – mondta.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti új vámmegállapodásról szólva Orbán Viktor kijelentette, hogy szerinte az európai vezetők kudarcot vallottak. „Ez az érvelés, hogy rosszabb is lehetett volna, az, amit világéletemben elutáltam. Orbán Viktor szerint nem lehetünk olyan helyzetben, mint egy macska, akit megpörgetnek a farka felett, majd letesznek, és örül, hogy él. Példaként említette a briteket, akik szerinte lényegesen jobb megállapodást kötöttek az amerikaiakkal, mint az Európai Unió.

Orbán Viktor szerint az Unió hibázott az időzítésben és a tárgyalások tartalmában is. Brüsszelben kinevették az amerikai elnököt, sértegették, azt hitték, hogy nem fogja végrehajtani, amit ígért. Pedig pontonként hajtja végre, amit vállalt,  fogalmazott. Hozzátette: a bizottság olyan vállalásokat tett az Egyesült Államok felé, amelyek nem tartoznak a hatáskörébe, például energiavásárlásról és nagy összegű beruházásokról, amelyekről szerinte csak a tagállamok dönthetnek.

„Nem csak arról van szó, hogy rossz megállapodást kötöttünk, hanem olyasmiket is vállaltunk, amit nyilvánvalóan nem tudunk teljesíteni. Ez azt jelenti, hogy nem lezártuk a vámvitákat, hanem az első csatát elvesztettük, és újabb csaták lesznek előttünk.” Hozzátette: „Az amerikai elnököt komolyan kell venni, azt fogja mondani, fiúk, hol ez a 600 milliárd, amit megígértetek?”

A miniszterelnök kijelentette: „Ki kell dolgoznunk egy munkahelyvédelmi akciótervet, nehogy úgy reagáljanak a magasabb vállalati terhekre a Magyarországon működő nemzetközi cégek, hogy embereket bocsátanak el. És egy iparvédelmi akciótervet, nehogy az történjen, hogy bezárnak bizonyos üzemeket azért, mert nem éri meg az Amerikában való export a magas vámok miatt.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!