Politikai megrendelésre kreáltak lopási ügyet ellene 2024-ben, és a nyomozásokat irányító volt főügyésztől származó beszámoló is a birtokában van – mondta Magyar Péter miniszterelnök a Parlamentben hétfőn. Hozzátette: Fürcht Pál korábbi főügyész hamarosan vallomást tesz az üggyel kapcsolatban, és a Rogán–Schadl–Völner-ügyben is tanúskodni fog.
Magyar azt is állítja, hogy a Fürcht Páltól kapott üzenetekből kiderül: az Ötkertben történt incidens után indult eljárásban vele szemben megfogalmazott gyanút különösebb jogi indok nélkül változtatták meg rongálásról a súlyosabb lopásra.
A kormányfő korábban arról írt közösségi oldalán, hogy 2024-ben Fürcht Pál „mosdatta ki Rogán Antalt a végrehajtói maffia ügyéből”, illetve ő értékelte úgy a Varga Judit kijelentéseit tartalmazó hangfelvételt, hogy abban az egykori igazságügyi miniszter csak pletykákat oszt meg.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a miniszterelnök kijelentésére úgy reagált: ez A tanú című filmbe illő politikai jogsértés és hatalmi túlkapás.
Magyar Péter hozzátette, hogy amit a volt főügyész – tudomása szerint – vallomásában mondani készül, az „nagyon-nagyon kellemetlen lesz önöknek, több is, mint kellemetlen”.

