2p

A tervezett Nemzeti Kereskedelmi Hivatal a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium alá kerülhet.

Nemzeti Kereskedelmi Hivatal néven formálódik egy olyan új csúcsszervezet, amely az élelmiszer-biztonságért és kiskereskedelemért lenne felelős – értesült a Népszava több szakmai forrásból. A lap úgy tudja, a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium alá kerülő új hivatalhoz meglehetősen sokféle feladatot rendelnének, akár más tárcáktól átcsoportosítva is. A lap forrásai szerint

ide kerülne többek között a Miniszterelnökség alá tartozó kormányhivataloktól a fogyasztóvédelmi ellenőrzés és a kereskedelempolitika.

A legnagyobb falat azonban – mint írják – az élelmiszer-biztonság lenne, jóllehet, a lap forrásai szerint erről még nem született végső döntés. A területért megosztva felelős Agrárminisztérium és a Miniszterelnökség a lap szerint küzd ez ellen.

Forrásaikra hivatkozva a Népszava azt írja, most még a Nébihért, pontosabban a hivatal által üzemeltetett élelmiszer-biztonsági laboratóriumi hálózatért megy a harc. Mert ha ezek is az új csúcshivatalhoz kerülnek, akkor velük együtt mennének az élelmiszerlánc-felügyeleti díjak is,a melyek  sokmilliárdos tételt jelentenek.

A lap megkérdezte ez ügyben a kormányt, de nem kapott választ.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!