3p

Újabb kilenc embert gyanúsítottak meg az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetési ügyben, amelynek így már 34 gyanúsítottja van - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken.

A Központi Nyomozó Főügyészség tavaly áprilisban összehangolt akcióban 18 embert hallgatott ki gyanúsítottként, akik részben a magyar állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott - és a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében kiírt - pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A főügyészség ekkor jelentős összegű, korrupciós eredetű, vagyonelkobzás alá eső vagyonelemeket is lefoglalt.

A főügyészség tájékoztatása szerint március 2-án országszerte 17 helyszínen újabb összehangolt bűnügyi akciót hajtottak végre, amelyben közel 80 ügyész és rendőr vett részt. A részben gazdasági társaságok székhelyein végzett kutatásokat és lefoglalásokat követően a főügyészség kilenc embert hallgatott ki gyanúsítottként.

Az újabb gyanúsítások az Egészségipari Támogatási Program keretében benyújtott pályázatokat is érintik. A legkisebb támogatható projektméret 400 millió forint volt, amelyből az ügyben több is érintett - írta a főügyészség. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoz, a csütörtökön közölt gyanúsításokkal együtt az ügynek eddig összesen 34 gyanúsítottja van, akik közül kilenc hivatalos személy, és 11 jogi személy ellen folyik büntetőeljárás. Az újabb gyanúsítottak közül volt, aki elismerte a bűncselekmény elkövetését, valamennyien szabadlábon védekeznek.

Tavaly áprilisban a főügyészség azt közölte, a gyanú szerint az elkövetők vesztegetéssel részben az állami költségvetésből, részben európai uniós forrásból finanszírozott pályázatokkal kapcsolatban követtek el korrupciós bűncselekményeket. A benyújtott kérelmekkel igényelt támogatás összértéke mintegy tízmilliárd forint.

Egyre több gyanúsított van az uniós pénzek körüli ügyben. Fotó: Depositphotos
Egyre több gyanúsított van az uniós pénzek körüli ügyben. Fotó: Depositphotos

A Pénzügyminisztérium ugyanakkor közölte, a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a minisztérium három pályázatkezelő munkatársát. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az ügy kapcsán arról beszélt, a legmagasabb rangú gyanúsított főosztályvezetőként dolgozott, kisebb csalásokról van szó és mivel a pályázatokkal kapcsolatos felülvizsgálatot a Miniszterelnökség végzi, ott is érintett egy osztályvezető.

Tavaly áprilisban a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott, egynek a bűnügyi felügyeletét rendelte el az ügyben, és a bíróság akkor azt közölte, megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak közül négyen hivatali kötelességüket megszegve, jogtalan előnyért cserébe pályázatíróknak, illetve cégvezetőknek segítettek abban, hogy támogatási kérelmeik sikeresek legyenek, illetve az azokkal kapcsolatban indított ellenőrzések kedvezően végződjenek a pályázóknak. Egy ötödik gyanúsított három társa tevékenységét kapcsolattartással támogatta, míg a hatodik gyanúsított projektmenedzser volt, aki a segítségért cserébe vesztegetési pénzt juttatott az egyik gyanúsítottnak. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!