2p

Az utasigényekre hivatkozik a MÁV-Volán.

A MÁV-VOLÁN-csoport - az utasigényeket követve - 2024. január 15-étől kivezeti két, területi alapú bérlettermékét: a Dunaharaszti zónabérletet, valamint a Gödöllőről, Gyöngyösről és a Budapest-Hatvan vasútvonal mentén fekvő Galga menti településekről kedvező árú vasúti, buszos és HÉV-vel történő utazást biztosító közös bérletet - közölte pénteken a MÁV-Volán Csoport lapunkkal.

A közlemény szerint január 14-ig még meg lehet vásárolni ezeket, az addig megváltott bérletek pedig érvényességi idejükön belül felhasználhatók utazásra a jelenlegivel azonos feltételek mellett. Az utasok többsége ugyanakkor már ma is a sokkal kedvezőbb feltételeket kínáló vármegyebérlettel utazik az érintett viszonylatokon - indokolták a döntést.

A májusban bevezetett vármegye- és országbérletek nemcsak olcsóbban, de lényegesen nagyobb területen biztosítják a korlátlan és rugalmas utazást a vonatokon, helyközi buszokon és HÉV-eken. A vármegye- és országbérletekből a közlekedési társaság mostanra már több mint 4 milliót értékesített, de a Pest vármegyei változatból is mintegy 735 ezret vásároltak az utasok. Az új bérletfajtával már nem tudta felvenni a versenyt a Dunaharaszti zónabérlet és a hatvani vonali közös bérlet, május óta a korábbiak töredékére csökkentek a havi eladások - írták a közleményben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!