1p

A főpolgármester szerint maradt még néhány nap, hogy a kormány elfelejtse ezt a badarságot.

Márciustól csak a MÁV vagy a Volán által értékesített jegyekkel vagy bérletekkel lehet használni a vonatokat, HÉV-eket és Volánbuszokat Budapesten és az agglomerációban, írja az Index kormányzati forrásokra hivatkozva.

A lap szerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) nem hosszabbítja meg a szerződést, amely 2016-ban jött létre a fővárosi és elővárosi vasúti szolgáltatásokról Budapest Főváros Önkormányzata és az ÉKM jogelődje között. Az ÉKM álláspontja szerint a főváros 2 milliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltatónak, és mivel ezt nem hajlandó megadni, 2022 pénzügyi zárása sem történhet meg. A vita miatt – a lap forrása szerint – a szerződést nem hosszabbítanák meg.

A budapesti tömegközlekedésen érvényes bérlet helyközi járatokon való használatára létrejött megállapodás szintén megszűnik.

Remélem ez csak egy vicc. Bár még annak is durva lenne. Maradt még néhány nap, hogy a kormány elfelejtse ezt a badarságot, és visszatérjünk a közös Budapest-bérlet fenntartását szolgáló megállapodáshoz

- reagált a hírre Karácsony Gergely főpolgármester. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!