11p

A mai Kormányinfón többek között szó esett két új termék ársapkájáról, a KRÉTA-adat kiszivárogtatásról, a brüsszeli kilencedik szankciócsomagról, hogy mikor írja alá Magyarország Svédország és Finnország NATO-csatlakozásának ratifikálását, és még sok minden másról is.

12.21

A Kormányinfó végetért.

12.13

Megszűnik-e valaha az EU-ban a kettős mérce? "Nincs esély, hogy belátható időn belül megszűnjön, olyan változásoknak kéne megtörténnie ehhez, aminek az esélyét én nem látom" - válaszolta Gulyás.

Varga Zoltán üzletembernek, a Centrál Média tulajdonosának közbeszerzést is érintő csalási ügyét akár az Integritási Hatóság is vizsgálhatja majd. 

12.06

Új információ derült ki a tojás ársapkájáról: csak az M-es tojásra érvényes! Burgonyánál nincs erre kivétel, csak az újburgonyára, de ősz lévén ez úgysem érdekes.

300 helyett 102 háziorvosi ügyeleti praxis lesz: a Hajdú-Bihar megyében pilotprogramként működő mentőszolgálati projekt beváltotta a reményeket, a Belügyminisztérium néhány napon belül nyilvánosságra fogja hozni a terveket.

11.57

Az ársapkák okozta áruhiányról: néhány esetben bírságot szabtak ki emiatt. De az áruhiány nem országos probléma, csak lokális. 

39 fős kísérettel utazott Orbán Viktor korábban Bécsbe, ezzel kapcsolatban az hangzott el, hogy egyrészt meg kell nézni a külföldi országok protokollját, de Gulyás Gergely például a spórolás jegyében Orbán Balázzsal utazott ki egy autóban. Egyébként az állami protokoll-költségekből is vont el a Pénzügyminisztérium idén.

"Nem elvárható, hogy a miniszterelnök külön interjút adjon egy-egy lapnak, de alig van ország, ahol három órán keresztül kiáll, és bárki bármiről kérdezheti" - hangzott el a Baranyi-Pesti Srácok-féle vitával kapcsolatban. 

Gulyás véleménye szerint a politikus nem minősítheti az újságírót, de arra kérdésre, hogy amikor Orbán Viktor fake news-sal illet egy-egy lapot, vagy írást, akkor az minek minősül, Gulyás Gergely azt mondta: nehéz vita ez. 

11.49

A történtek után pár nappal értesült a kormány a KRÉTA-adat kiszivárgásról. Miért nem tájékoztatta a kormány erről a közvéleményt? Mert lesz vizsgálat, és abból ki fog derülni minden - hangzott el a kérdésre. Viszont némileg tekinthető önkritikának Orbán Viktor részéről, hogy a Parlamentban azt mondta, elfogadhatatlanul alacsony a pedagógusok bére, persze csak úgy, ha az egész hazai munkaerőpiaci és gazdasági helyzetet is figyelembe vesszük - jelentette ki Gulyás.

Arra a felvetésre, hogy a kormány szerint a baloldal szervezi a pedagógustüntetéseket, de tegnap már az egyházi iskolák is tüntettek, az hangzott el, hogy mindenkinek alkotmányos joga kinyilvánítani a véleményét.

11.45

A NATO újabb atomfegyvereket telepítene Európába: nem enyhülési folyamat van, hanem a hidegháborús viszonyokat újrateremtő helyzet. Vannak államok, amelyek ezt kifejezetten kívánatosnak tartják, de Magyarország számára veszteséggel jártak mindig a hidegháborúk. 

"Van egy alapvető gyűlölet Magyarországgal szemben, ezért ne várjunk az Európai Parlamenttől korrekt jelentést" - mondta arra válaszolva Gulyás, hogy miképp zajlott az oktatási és kulturális küldöttségek európai uniós látogatása itthon.

11.41

Az Mfor.hu kérdésére, hogy milyen inflációt saccol a kormány 2022-re, úgy felelt Gulyás Gergely, hogy elfogadják a jegybank 13,5 százalékos prognózisát, ami mehet feljebb is kicsit, de lejjebb semmiképpen sem. Kisboltok kompenzációja: hétfőn bejelentik, és még az idei évben szeretnék kifizetni a támogatást nekik.

11.34

Kormány kommunikációs költségei: négy éve egyetlen érdekkörbe fizet ki a kormány erre pénzt. Arra a kérdésre, hogy ebben lesz-e változás az EU-s megállapodás után, Gulyás azt mondta, hogy ez nem jelenti azt, hogy ne ugyanaz nyerné, ha az nyújtja a legjobb szolgáltatást. 

11.29

A hazai inflációt csekély mértékben befolyásolná, ha az EU-val sikerülne megállapodnia hazánknak. Az infláció csökkenése jövő év első negyedévében elkezdődhet, és 2023 végére a cél, hogy megfeleződjön a mostani mérték. 

Tanárok szolgálati lakás-projektje: bár a Magyar Falu Programban van szolgálati lakás-program egyelőre, de más, pedagógusokat érintő, nagyon közeli tervek nincsenek még. 

Nyugdíjasok: egy alkotmánybírósági rendelet nem teszi lehetővé, hogy a kevesebb nyugdíjat kapó állampolgárok nagyobb emelést kaphassanak.

11.23

A tojás és a burgonya-ársapkák nem mától, hanem néhány napon belül lépnek érvénybe. 

Magyarország helyesnek tartja, hogy a német kancellár Kínában járt. 

Izrael és Libanon határán álló gázmezőkön megindult a kitermelés: Magyarország folyamatosan vizsgálja a lehetséges beszerzések lehetőségét, így ezt is. 

Az állami és az egyházi kórházak is megnyugodhatnak: "nem várjuk el tőlük a hőmérséklet-csökkentést, az energiaszámlákat az állam finanszírozza". 

11.18

A Helyreállítási Alap mekkora részét kéri a kormány? A kormány mindig az egészét kérte, tévhit, hogy csak egy részét.

"A svédek és a finnek szövetségeseink, tehát ahogy Magyarország számíthat rájuk, úgy ők is számíthatnak Magyarországra" - a NATO-rafitikálással kapcsolatban válaszolt így Gulyás Gergely. 

1500-2000 milliárd forint többlet kiadással kell számolnia Magyarországnak minden, inflációval kapcsolatos intézkedés miatt.

11.13

Az EU elfogadta Magyarország közös agrárpolitikai tervét, ami mindennél nagyobb támogatásokról szól. Ez az első komoly siker, hogy az uniós forrásokat megkapjuk.

További árstopok: "soha ne mondd, hogy soha".

Igazságügyi módosítások az EU kérésére: nehéz kérdés, hogy a bírósági intézmények között nőnek-e ezzel a feszültségek, vagy sem. 

11.07

A rendőrkapitányságok adóssága közelít az egymilliárd forinthoz. Ha kell, a kormány segíteni fog, van, ahol év végén erre mindig sor kerül, lehet, hogy itt is így lesz. 

KRÉTA-rendszer meghekkelése: "Nem tudok arról, hogy ezt megpróbálták eltitkolni, és nem tudjuk, hol történt mulasztás, de folyik a vizsgálat."

A Parlament belső felújítását félmilliárd forintért megtervezteti a kormány, amire azért van szükség, mert egyes berendezések több, mint száz évesek.

11.01

Magyarország mindig a mindenkori amerikai kormánnyal igyekszik jó kapcsolatot ápolni.

Márki-Zay Péter konzultációs mozgalma arra lehet jó, hogy elköltse azt a pénzt, amit a kampányára kapott - mondta el kérdésre Gulyás Gergely.

A gáznál sem emelik a rendszerhasználati díjakat, nem csak az áramnál. 

Az árstopoknak nem az a legfontosabb haszna, hogy csökkentik az inflációt, hanem hogy sokaknak segítséget jelent mindez. Az infláció az energiaárakkal áll szoros összefüggésben, ennek köszönhető, hogy megnőttek a szállítási és előállítási díjak is. Az ársapka megnövelheti-e más termékek árát? A kisboltokban nincs ilyen hatás, a nagyobb boltokban sem tudják teljesen áthárítani, mégha meg is kísérlik valamennyire. 

Kis benzinkutak: nem általános probléma a támogatás kifizetésének elmaradása. 7 milliárdos keret áll rendelkezésre egyébként.

10.59

Szeptember 30-i árakat rögzített a kormány az új árstopos termékeknél. A tojásnál 25 százalékkal, burgonyánál 10 százalékkal csökkenti a kormány ezzel az árakat, ami 0,1-0,2 százalékkal csökkentheti az inflációt. 

10.51

Navracsics Tibor és Maruzsa Zoltán is azt mondta, hogy 1200 milliárd forintba fog kerülni a pedagógusok béremelése, de ez csak 2023-tól kezdőden valósulhat meg. Miközben a pedagógusok azonnali 45-50 százalékot szeretnének, olyan hírek vannak, hogy kikerülnek a közszolgálati jogviszonyból. Igaz-e ez? "Amíg nem emelünk bért, addig nincs értelme erről tárgyalni".  

Magyarország nem fogja megszavazni az EU újabb hitelfelvételt Ukrajnának. Magyarország már 2020-ban is ellenezte a közös hitelfelvételt, a németek is azt mondták, hogy egyszer ilyet lehet, többször nem - mondta a kancelláriaminiszter. Ha megkapjuk a helyreállítási pénzeket, akkor sem fog Magyarország igennel szavazni ezügyben.

10.46

Meddig hatályosak az új árstopok? Az év végéig szólnak ezek a döntések. Azokat az erőműveket, amiktől a kiegyenlítő áramot vásároljuk - ők kapják az extraprofit adót. Az októberi infláció rekordmagas, 21,1 százalékos, az élelmiszerárak 40 százalékkal emelkedtek. Az árstopon kívül van-e eszköze a kormánynak ezen kívül az infláció megfékezésére? Az árstop mellett az elszabadult energiaárakat kell megfékezni, ami a háború és az uniós szankciók, amiken változtatni kéne - mondta Gulyás Gergely.

Az alacsonyabb gázár mikor fog megjelenni a lakosságnál? Augusztus óta valamivel mérséklődtek, de mikor a kormány megállapította, 180-190 euró volt a gáz ára, hiába most 120 euró, de nem mindegy, hogy mikor szerzi be az ember. Tehát év végéig nem fognak változni ezek az árak.

10.45

Az országgyűlésnek kell ratifikálnia Svédország és Finnország NATO-csatlakozását illetően, de még ebben az ülési időszakban szeretnénk.

10.43

A kis benzinkutaknál világos, milyen támogatásra szorulnak, arra jogosult, és mielőbb ki kell fizetni. A gyármentő programnál hamar elfogyott a pénz, de pillanatnyilag ezt a költségvetési támogatási mértéket tud garantálni.

10.42

A kormány nem kíván támogatást adni az átstopban érintett nagy cégeknek és multiknak, mindössze a kistelepülések boltjainak.

10.41

"Senkinek nincs joga meghatározni, hogy ki újságíró, ki nem, és érdeklődve figyelem a Baranyi Krisztina polgármester és a Pesti Srácok újságírója között kialakult szituációt. Minden közszereplő eldöntheti viszont, hogy kinek válaszol és kinek nem".

10.36

Nemzeti Konzultációs legkorábbi adatait minél hamarabb nyilvánosságra fogják hozni, de még folyik ezek kézbesítése. Kevés ember van, akit ne érdekelnének a brüsszeli szankciók. Egyhangú döntés kell a szankciókról Brüsszelben, de csak akkor, ha az energetikát nem érinti. A DK rezsimentő csomagot dolgozott ki. Gulyás Gergely szerint ez pálfordulás a pártnál, és párttámogatásnak véli. 

10.34

Kilencedik szankciós csomag: ezek jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak. Amerikai félidős elnökválasztás: még nem látható, kinek van nagyobb esélye. A még nyitott államok győzelme kellene ahhoz, hogy republikánus győzelem születhessen majd. A szenátusban nem, de a képviselőházban republikánus győzelem várható véleménye szerint.

10.33

Az Európai Uniós ügyek: mindent megtesz a kormány, de csak az ésszerűség határain belül. A kormány extraprofitadót vetnek ki a kiegyenlítő szolgáltatást nyújtó erőművekre, hogy a rendszerhasználati díj ne emelkedjen. Reményeik szerint 40 milliárdos költségvetési bevételre tesznek szert ezzel.

10.25

Gulyás Gergely azzal kezdte a tájékoztatót, hogy a kormány tegnapi ülésén számtalan kérdéssel foglalkozott. A legnagyobb probléma a szankciós infláció, amivel a magyar gazdaság küzd, de szóba került az EU 9. szankciós csomagja is. Az élelmiszeráremelkedés is óriási probléma. A kormány határozott szándéka, hogy a jelenlegi felére szorítsa le jövőre az inflációt.

Újabb két termékre szükséges kiterjeszteni az árstop rendszerét: a tojás és a burgonya ilyen, ezért ezek nem lehetnek magasabbak a 2022. szeptember 30-i árnál magasabbak.

10.22

Késik a Kormányinfó kezdése.

Hamarosan kezdődik a Kormányinfó

Meglepő időpontban, szerdán délelőtt 10 órakor tart Kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Mindenki arra számít, hogy a meglévő fél tucat mellett olyan élelmiszerek drágulását korlátozhatja a kormány, amelyek ára egy év alatt legalább 40 százalékkal emelkedett. Ma reggel az is kiderült, hogy az éves inflációs adat 21,1 százalék.

Mi másról, mint az ársapkákról is beszél Gulyás Gergely. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Mi másról, mint az ársapkákról is beszél Gulyás Gergely. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Emlékeztetőül, egyelőre még a következő hat termék ársapkás: kristálycukor, búzafinomliszt (BL 55), finomított napraforgó-étolaj, házi sertéscomb, csirkemell, csirkefarhát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég, ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 százalékos zsírtartalmú tehéntej. 

A KSH most közzétett adatai szerint pedig összesen tíz termék, illetve termékkör drágult egy év alatt, októberig a kormány által zsinórmértékként meghúzott 40 százaléknál jobban: tojás (87,9), kenyér (81,4), tejtermékek (75,4), sajt (74,7), vaj és vajkrém (71,6), száraztészta (58,6), margarin (58), péksütemények (54,7), édesipari lisztesáruk (53,4), állateledelek 46,9 százalékkal. A hamarosan kezdődő Kormányinfón minden bizonnyal végre kiderül, mire kerül még ársapka.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!